Silvio és a többiek (Loro 1, 2018) – Kritika

Az Oscar-díjas Paolo Sorrentino (Az ifjú pápa, A nagy szépség) ezúttal megalkotta a Wall Street farkasa olasz változatát, a főszerepben Silvio Berlusconit megtestesítő Toni Servilloval, akivel már dolgozott együtt az Oscar-díjas A nagy szépség című filmben.

A fent említett Scorsese filmnek stílusában és dinamikájában igencsak hasonló alkotás, kendőzetlenül kívánja bemutatni az olasz playboy, médiamogul és többszörös miniszterelnök életének egy adott szakaszát. Kevesek vannak, akik ne ismernék a nőfaló hírében álló különc üzletember-politikus nevét, akinek hol a botrányok, hol a foci iránti imádata, de legtöbbször az életkoráról tudomást venni sem akaró életvitele miatt világszerte napi hírmorzsát szolgált a sajtónak. Amennyien gyűlölték, annyi csodálója volt és fiatal nők ezrei szerettek volna egy darabot belőle.

A film nem csupán Berlusconiról szól, a címben szereplő „és a többiek” is hangsúlyt kapnak a történet folyamán. Emberek, akik irigykedve nézik a milliárdos Silviot, mások, akik szeretnének bizalmába férkőzni és egy szeletet kapni a tortából és azok a nők, akiket elcsábít a fény, pompa és gazdagság, illetve Berlusconit körülölelő megfejthetetlen atmoszféra.

Így áll össze a film története, mely egy életrajzi film, mégsem ismerhetjük meg teljesen belőle a címszereplőt. Látunk egy világot, mely körül veszi, látjuk, hogyan éli meg idős korára a sok harcot és esetleges kudarcot. Látunk egy kicsit Berlusconi emberi arcából, de a negatív politikai és nagyvilági énjét is elénk tárja az alkotás.

Más híres színészek is szerepet kaptak a filmben. Közülük elsőnek talán a John Wick 2. főgonoszaként megismert Santino D’Antoniot említhetném. De a gyönyörű nőket sem akármilyen színésznők képviselik: Kasia Smutniak, akit a Teljesen idegenek Évájaként ismerhettünk meg. (Ennek a filmnek a remake változata a most moziba kerülő BÚÉK című magyar film) és Elena Sofia Ricci. Nem véletlen kapott 18+-os besorolást, hiszen az egy férfi szereplőre jutó csupasz női mellek száma meghaladja az augusztusi csillaghullást is. Nincs hiány szexben és drogokban sem.

A tabletták is úgy potyognak az égből, mint molylepkék a stadion reflektor előtt egy AC Milan – Inter rangadón.

És igen, a filmből nem maradhat ki Berlusconi fociimádata sem, illetve az AC Milanhoz fűződő viszonya, melyet elég face-to-face mutat be a film. Kiemelt szerep jut a zenének is a produkcióban, egy-két disco slágert leszámítva főleg olasz dalokkal szórakoztat a mozi, mely Berlusconi muzikalitására próbál hangsúlyt fektetni.

Indokolatlanul hosszúra sikeredett alkotás a maga 150 percével, hisz a sok orgiát, fényűzést leszámítva, – mely a film nagy részét elviszi -, nem igazán történik semmi cselekmény, csak egy Silvio életéből kivett korszak megfilmesítése. Nincsenek benne igazán kemény szexjelenetek, – hiába a sok orgia -, leginkább meztelen nők kelletik magukat, de egy 90-100 perc bőven elég lenne ahhoz, hogy elmondja a film, amit akart.

Nehéz eldönteni, hogy pozitív vagy negatív figurának akarja-e bemutatni Őt a film, mert egyik pillanatban már szinte sajnálja az ember és tényleg egy szerethető karakternek érzi, másikban pedig egy korrupt, simlis ember benyomását kelti. Valószínűleg a film nem is akar állást foglalni, a nézőre bízza a döntést, ami nem is baj.

A Silvio és a többiek című film kategóriáját nézve vékony vonal választja el a művészfilm és az önéletrajzi film határát, mely néhol kendőzetlenül őszintén enged bepillantást nyerni korunk egyik legmegosztóbb olasz politikusának életébe. Főként úgy, hogy nincs konkrét eleje sem vége a történetnek.

//Dörgő Dániel kritika//

15 dolog, amit nem gondoltál volna A Wall Street farkasa című filmről