FILMEZZUNK.HU

Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (2018) – KRITIKA

5429

Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (2018) – KRITIKA

Bevallom, sose voltam nagy Harry Potter rajongó. A könyveket egyáltalán nem olvastam, a belőle készült filmeket természetesen láttam, mert J.K. Rowling hatalmas kultuszt teremtett sorozatával. Az első és második részt jegyző Chris Colombus (Reszkessetek betörők 1-2, Mrs. Doubtfire, A kétszáz éves ember) meglepően szórakoztató adaptációt tárt elénk és elismertem én is sikerességét. Több epizód után, pontosabban az ötödik könyv megfilmesítésénél jött David Yates, aki addig a kevésbé ismert angol rendezők közé tartozott. Olyannyira vette az akadályokat a sötétebb tónusú, és hangvételű mozijával, hogy rábízták a Harry Potter filmek következő részeit is és 2016-ban az előzménytörténetként szolgáló Legendás állatok és megfigyelésük első részét is.

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (2018) - KRITIKA

Ez a fajta megközelítés és vonal már nekem is jobban feküdt valahogy, és tudtam azonosulni a színészekkel is. Mint pl. a kiváló Eddie Redmayne (A mindenség elmélete, A dán lány), aki tökéletesen hozta Göthe Salamander karakterét. Nem váltotta meg a világot az előző rész, de arra épp elég volt, hogy Rowling is tovább bővítse Harry Potter univerzumát mozis berkekben is. Ráadásul a forgatókönyvet is ő írta.

A Legendás állatok – Grindelwald bűntettei története nem sokkal az első rész után folytatódik. Göthe tovább küzd a Londoni Mágiaügyi minisztériummal szemben az igazáért, ismételten sikertelenül. Mígnem felkeresi őt Dumbledore (Jude Law– Scherlock Holmes 1-2, Holiday) professzor, hogy segítsen felkeresni Credence, a fiatal és útját, családját kereső varázslót, akit Grindewald (Johnny Depp– A Karib–tenger kalózai, Ollókezű Edward) is szeretne magam mellett tudni, miután megszökik börtönéből átszállítása közben. Előkerül Jacob is, Queenie és testvére Porpentina, Göthe testvére Theseus és jegyese, Salamander volt szerelme, Leta (Zoë Kravitz). Elindul a hajsza. Mindenki más okból szeretné maga mellett tudni Credencet (Ezra Miller). Titkok, szerelem, háború közeledte.

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (2018) - KRITIKA

Látványban, akcióban, drámaiságban határozottan erősebb volt, mint az első rész. A szereplőkre nem lehet panasz. Johnny Deppnek kifejezetten jól állt ez a gonosz karakter. Jude Law, mint a fiatal Dumbledore tökéletes választás volt. Sajnos rengeteg felesleges karaktert is beletettek a filmbe. Nyúlfarknyi szöveggel és jelenettel.

A hangulat lehetett volna tökéletes, de elrontották a szerelmi szálakkal.

Jacob Mugli még mindig szórakoztató, de róla se tudunk meg többet, ahogy szerelméről, Queeneiről sem. A mozi nagyon erősen kezd Grindewald szökésével. Mesteri. Aztán Göthe nyomozása után leül a történet. Nem tudni ki kivel van, és mit akar. Felbukkan Göthe fivére, akivel elég ingatag a viszonyuk. Az ex, aki végülis a fivérhez megy feleségül, és akinek a végére nagyon fontos és drámai szerep jut.

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (2018) - KRITIKA

Az utolsó negyed óra, húsz percre újra visszajön az erő a filmbe, az emberekbe. A karakterekbe. Bennem így is rengeteg kérdőjelet hagyott. Érdekes film a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei, de nem érdekfeszítő. A látvány elvisz és magával ragad, ahogy a jól megkoreografált akciójelenetek is, de ez így is nagyon kevés.

Oké, hogy lesz folytatás, de két felvezető? Hát, jobb volt, mint az egy, de nem lesz kedvencem ez se, ahogy a Harry Potter se.

Kizárólag Rajongóknak, és azoknak ajánlom megtekintését, akik látták a mozi első részét is. A lezárás bizalomra adott okot, úgyhogy biztosan fogok neki adni még egy esélyt, hátha felnő Harry Potter kalandjaihoz.

//Jordáki Gábor kritika//

Daniel Radcliffe – 7 meglepő érdekesség a szülinapos színészről

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (2018) - KRITIKA Bevallom, sose voltam nagy Harry Potter rajongó. A könyveket egyáltalán nem olvastam, a belőle készült filmeket természetesen láttam, mert J.K. Rowling hatalmas kultuszt teremtett sorozatával. Az első és második részt jegyző Chris Colombus (Reszkessetek betörők 1-2, Mrs. Doubtfire, A kétszáz éves ember) meglepően szórakoztató adaptációt tárt elénk és elismertem én is sikerességét. Több epizód után, pontosabban az ötödik könyv megfilmesítésénél jött David Yates, aki addig a kevésbé ismert angol rendezők közé tartozott. Olyannyira vette az akadályokat a sötétebb tónusú, és hangvételű mozijával, hogy rábízták a Harry Potter filmek következő részeit is és 2016-ban az előzménytörténetként szolgáló Legendás állatok és megfigyelésük első részét is. Ez a fajta megközelítés és vonal már nekem is jobban feküdt valahogy, és tudtam azonosulni a színészekkel is. Mint pl. a kiváló Eddie Redmayne (A mindenség elmélete, A dán lány), aki tökéletesen hozta Göthe Salamander karakterét. Nem váltotta meg a világot az előző rész, de arra épp elég volt, hogy Rowling is tovább bővítse Harry Potter univerzumát mozis berkekben is. Ráadásul a forgatókönyvet is ő írta. A Legendás állatok - Grindelwald bűntettei története nem sokkal az első rész után folytatódik. Göthe tovább küzd a Londoni Mágiaügyi minisztériummal szemben az igazáért, ismételten sikertelenül. Mígnem felkeresi őt Dumbledore (Jude Law- Scherlock Holmes 1-2, Holiday) professzor, hogy segítsen felkeresni Credence, a fiatal és útját, családját kereső varázslót, akit Grindewald (Johnny Depp- A Karib–tenger kalózai, Ollókezű Edward) is szeretne magam mellett tudni, miután megszökik börtönéből átszállítása közben. Előkerül Jacob is, Queenie és testvére Porpentina, Göthe testvére Theseus és jegyese, Salamander volt szerelme, Leta (Zoë Kravitz). Elindul a hajsza. Mindenki más okból szeretné maga mellett tudni Credencet (Ezra Miller). Titkok, szerelem, háború közeledte. Látványban, akcióban, drámaiságban határozottan erősebb volt, mint az első rész. A szereplőkre nem lehet panasz. Johnny Deppnek kifejezetten jól állt ez a gonosz karakter. Jude Law, mint a fiatal Dumbledore tökéletes választás volt. Sajnos rengeteg felesleges karaktert is beletettek a filmbe. Nyúlfarknyi szöveggel és jelenettel. A hangulat lehetett volna tökéletes, de elrontották a szerelmi szálakkal. Jacob Mugli még mindig szórakoztató, de róla se tudunk meg többet, ahogy szerelméről, Queeneiről sem. A mozi nagyon erősen kezd Grindewald szökésével. Mesteri. Aztán Göthe nyomozása után leül a történet. Nem tudni ki kivel van, és mit akar. Felbukkan Göthe fivére, akivel elég ingatag a viszonyuk. Az ex, aki végülis a fivérhez megy feleségül, és akinek a végére nagyon fontos és drámai szerep jut. Az utolsó negyed óra, húsz percre újra visszajön az erő a filmbe, az emberekbe. A karakterekbe. Bennem így is rengeteg kérdőjelet hagyott. Érdekes film a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei, de nem érdekfeszítő. A látvány elvisz és magával ragad, ahogy a jól megkoreografált akciójelenetek is, de ez így is nagyon kevés. Oké, hogy lesz folytatás, de két felvezető? Hát, jobb volt, mint az egy, de nem lesz kedvencem ez se, ahogy a Harry Potter se. Kizárólag Rajongóknak, és azoknak ajánlom megtekintését, akik látták a mozi első részét is. A lezárás bizalomra adott okot, úgyhogy biztosan fogok neki adni még egy esélyt, hátha…

Értékelés

Színészi alakítás - 75%
Látványvilág - 90%
Hangulat - 75%
Történet - 50%
Karakterek - 60%
IMDB - 74%
Rotten Tomatoes - 57%

69%

User Rating: Be the first one !
69

Article Tags: · · · · · · · · · · ·