A végzet órája (2018) – KRITIKA

A végzet órája (The House with a Clock in its Walls, 2018) – Kritika

A Végzet Órája nem tudni, hogy pontosan kinek készült, számomra rejtély maradt. A gyerekeknek kissé ijesztően felnőttes, a felnőtteknek pedig bántóan unalmas a történet. A rémegyszerű, de varázslatokkal fűszerezett jelenetek sokasága kevés lelkesítő érzést hagy maga után. A túlértékelt horrorrendező Eli Roth (Motel, Kabinláz) nem tud szabadulni önmaga újbóli megnyilvánulásától. Mostani feladatként egy családi-fantasy levezénylése közben helyenként kicsit túltolta a horrorisztikus képi világ eszköztárát.

Előző munkája a Bruce Willis-féle Bossszúvágy számomra egy értékelhető, és élvezhető alkotás volt a maga hibáival együttvéve. Rothtól elvártam volna, hogy Willis-sel jobban újragondolják a feldolgozást, de úgy gondolom – a filmográfiáját szemezgetve – hogy a színészvezetés sosem volt az erőssége a direktor úrnak. A Motel óta nem tudta megismételni rendezőként a kritikai és nézői sikereket. Ott, és akkor nagyon ráérzett az ultraerőszakos horrorfilm érdekfeszítő újragondolására.

Nagyon érdekes kombináció amúgy A végzet órája, hisz a direktornak sikerült meggyőznie Steven Spielberg Amblin nevű cégét, hogy Őt válassza ki a gyerekkönyv feldolgozásához. Talán Spielberg döntése miatt is születhetett meg ez a fajta érdekes kombináció, amivel keverednek az ifjúsági tinifilmek tartalma a könnyedebb horror elemeivel.

A film John Bellairs könyvéből született, és az árva, de különc kisfiú Lewis (Owen Vaccaro) szemszögéből mutatja be a cselekményt kezdetve biztatóan és érdekfeszítően. A klasszikus Spielberges történetvezetés átjárja film induló hangulatát. 1955-öt írunk. Michigan-be pontosabban New Zebedde városában érkezik Lewis, ahol Jonathan (Jack Black) nagybátyja laza gondozásába, és annak varázslatos házába kerül. A kisfiúnak először idegenül és ijesztőnek hat az efféle élet, később viszont annyira megtetszik neki a varázslat mint erő birtoklása, hogy szeretné elsajátítani eme mesterség minden csinyját-binját. A boszorkány Jonathan háza mágiákkal, varázslatokkal és különféle izgalmas lényekkel rendelkezik. Olyan varázslatokkal teli képi eszközök sokasága tárul elénk amely a gazdag fantázia eredményéből született.

A sok különös titok közül egy rejtélyes, de folyton ketyegő órát kell megtalálniuk a zárkózott szomszéd nénivel Florence-szel ( Cate Blanchett) egyetemben. Az idő ellenük dolgozik, hiszen minél előbb meg kell állítani az órát, mert a fekete mágia mestere Isaac Izard ( Kyle MacLachlan ), és társa a gonosz varázslónő Selena (Renée Elise Goldsberry) a világ elpusztításán serénykednek.

A végzet órája első harmada után esik olyan követhetetlenül unalmas CGI trükkarzenál csapdába, ami sajnos a végéig kitart. A nagy képzelőerő által megvalósított dicséretes látványvilágot, ha csekélyebb mennyiségben kapjuk, akkor a kevesebb több lett volna elv érvényesülhetett volna.

Az érdekes cselekményvezetés része volt annak, hogy megismertük szereplőinket valamint a titkokkal teli hatalmas házat. Jack Black és Cate Blanchett olyan szépen vezetett minket nem csak a házban, de a történetben is, hogy gyermeki áhítattal szippantott be a történetbe jómagamat is. Aztán ez hamar elveszett az ismert okok miatt. A felnőtteken kívül az ígéretes , és tehetséges Owen Vaccaro kidolgozott szerepe is hozzájárult az élmények befogadására, hiszen nagyszerű és szeretetreméltóan kedves játéka méltón megállja a helyét a profi színészekkel egyetemben. Tökéletes választás volt a szerepre.

Az izgalmas és látványos Harry Potter filmeken nevelkedett generáció kissé csalódottan fog távozni a filmről, hisz tartalmilag gyenge és kesze-kusza lábakon áll a story. Természetesen a fiatalabb generáció így is megtalálja a maga boldogságát és örömét A végzet órája című filmen, hisz Ők másként értékelik a látottakat mint mi felnőttek. A történet egyetlen és legfőbb humorfaktora két célt szolgál. Egyrészt a Jonathan és Florence között játszódó civakodással teli életük nemcsupán vicces, hanem rávilágít arra a tényre is milyen jó szomszédokká illetve barátokká váltak az idő folyamán. Itt is látható volt a két színész közt kialakult jó munkakapcsolat eredménye.

A film érdekesnek szánt műfaji kombinációja (családi-fanasy tinihorror) legalább annyira bizarr, mint a vacsorára szánt nutellás tejszínhabos krumplislángos.

Ha nem vagy 10 éves körüli ifjú, akkor kevés impulzív érzést fog kiváltani bennünk a mű, hisz a célközönség hiánya az alkotás egyetlen, de legnagyobb hibája. Viszont ez a korosztály sem tudja magát tökéletesen érezni , hisz a technikának hála oly részletesen kapjuk az ijesztő jeleneteket, hogy itt mutatkozik meg leginkább Eli Roth horrorhoz fűződő imádatának bemutatása.

//Kovács Ferenc # Bruce//

A 8 legjobb állatos film, amit a család minden tagja szeret