22 mérföld (Mile 22, 2018) – Kritika

Olyan bonyolult karakterekkel, és történettel rendelkezik Peter Berg (rendező) új filmje, hogy csupán az előzetes megtekintése után a filmről pont annyi információ birtokába kerülünk, amennyire szükségünk van, még a filmben sincs sokkal több. Lejtőegyszerű karakterek, az egysoros beszólások, és a gyors vágású helyenként teljességgel követhetetlen akciójelenetek képezik a 22 mérföld magját. Peter Berg még messze van Paul Greengrass hasonló munkáihoz (Bourne filmek), kicsit jobban bele kellett volna merülni e stílus élvezhetőbb kivitelezésébe. Alapgondolatom: Ha csinálunk valamit, azt csináljuk jól….vagy sehogy!

Mark Wahlberg filmográfiáját elnézve ha akciófilmekről volt, szó mindig hozta a nézhető, és szórakoztató szintet. Joggal gondoltam, hogy egy olyan összeszokott páros mögött – mint a rendező-főszereplő – ha már három kooperáció tudható (A túlélő, Hazafiak napja, Mélytenegeri pokol ), akkor a következő is egy vállalható alkotás lesz. Hiba volt ezt gondolnom.

Amikor a diplomácia, és a katonai egységek bevetése már nem hoz eredményt akkor Mark Wahlberget (James Silva) és különleges akciócsapatát küldik bevetésre. A CIA hatáskörébe tartozik a Speciális Műveleti Csoport ( SOG ). Az osztály olyan műveletekért felelős ami veszélyes katonai, vagy titkos feladatokat tartalmaz, amellyel az amerikai kormány nem kíván nyíltan társulni. Egy ilyen titkos munkát kap James Silva és különlegesen kemény csapata. Nyomon követhetjük egy indonéz rendőrtiszt (Li Noor) kicsempészését az adott országból.

Olyan titkos információ – 6 adag cézium megtalálásához szükséges kód – birtokában van, amire több országnak – Indonézia, Oroszország, USA – is szüksége lenne. A távolság melyen kisérik a túszt, 22 mérföldre van a reptértől, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az út viszont sokkal hosszabbá válik, hisz a csapatnak többek közt a korrupt indonéz rendőrökkel, profi gyilkosokkal, és felfegyverzett helyi lakosokkal is meg kell küzdeni, akár az életük árán is.

Nincs a műben kellően kicsomagolt dramaturgiai háttérrel bíró személyiségeknek még nyoma sem. Olyan gyorsan és zavaróan csapják arcunkba az információval kevert akciójeleneteket, hogy alig bírjuk követni az esemény látványát, pedig nem bonyolult csak kapkodó.

Peter Berg megpróbálkozott azzal a stílussal ami a Bourne filmeket jellemzi. Azok sikerét meglovagolva, gondolta hasonló stílusú filmet Ő is képes kiadni kezei közül, és a jól ismert megjelenítéssel hasonló élménybe részesít bennünket. Folyamatosan az motoszkált bennem, hogy egy összecsapott, és hevenyészve átfutott forgatókönyv megvalósulását látom. A karaktereknek nemhogy fejlődése, de bemutatása is teljességgel hiányzik a 22 mérföldből. Tudom hogy a pörgős cselekmény kivitelezése nem teszi teljessé, hogy jobban megismerjük szereplőinket és feladatukat, de ezzel a választással a rendező elérte azt, hogy szinte senkiért nem tudunk fájdalmas emberi érzéseket produkálni, ha ne adj ‘ isten kinyírják..

A vágó kollégának (Colby Parker Jr.) volt rendesen munkája, mert a film olyan sok értelmetlen, néhol pedig követhetetlen vágásokból áll, hogy helyenként teljesen élvezhetetlené tette az adott akciót. A másik főszereplő az a Iko Uwais (Li Noor) kinek küzdőtudását olyan ragyogóan, és pontosan megismerhettük a Rajtaütés filmekből. A technikai repertoár amire már két rész is épült, az a 22 mérföld című filmben csupán néhol kivehető, és az is összecsapott.

A kérdésem csupán annyi: ha a rendező azért szerződteti filmjébe a kiváló indonéz akciósztárt, hogy harci bemutatójával, és “tigris” stílusával, egy új színt hozzon az egysíkú és véres akciójelenetek közé, akkor miért nem mutatja meg láthatóan.

A folyamatosan ordibáló hangzatos beszéde, valamint csapattagjait lenéző stílusával jelzi Silva milyen kemény, és tudatos akkor, ha a feladat megoldása lebeg a szeme előtt. Személyisége ugyan okos, de kombinálva van a lappangó erőszakos hiperaktív hajlamával. James Silva karaktere másban nem is mutatkozik meg, de ezt leszámítva egy érzelemszegény robot benyomását kelti, aki időnként fullba nyomja a suttyót. A csapattagoknak nincs normális életük, embertpróbáló az a légkör amiben napjaikat élik, vagy a kapott művelet amit elvégezni szükségeltetik.

John Malkovich, aki a “mama” nevű titkos műveleti főnököt alakítja sem rendelkezik semmiféle stílusjeggyel, csupán jelen van a filmben, és szintén szeret ordibálni, káromkodni. Nem rágtam le izgalmamban a körmömet, mert szerkezetileg és felépítésében siklott félre a film. Nem vonta be a nézőt a látottakba, folyamatosan azt éreztem, hogy hidegen hagy mi fog történni szereplőinkkel. Pár hét és el is felejtem Berg új munkáját.

Walhberg annyira túljátszotta az érzelemszegény csapatfőnököt, hogy néha bántóvá váltak az egyszerű mondatai amit szerepként kapott.

Azért akadnak olyan pillanatok és egysoros beszólások, amik megállják a helyüket, de nem ez a jellemző gondolat ha a 22 mérföld az eszünkbe jut. Szóval a filmben akiket jobban megismerünk mindenki megkapja a maga káromkodós, ordibálós, lövöldözős szerepét…majd pedig meghal..azaz …majdnem mindenki…, hisz a távlati tervekben trilógia megvalósítása szerepel!

A sebességgel nem volt gond, de amit köré kaptunk becsomagolva az már nem kelt bennünk impulzív érzéseket. Tehát, oly szárazon és nagy dózisban kapjuk a realistának tűnő küzdelmek látványát hogy az igyekezet dicséretes Bergtől, viszont a hiányzó drámai elemek szimplán egy egyszerű filmmé alacsonyítják le az alkotást.

A kritikai fogadtatás és a csekély siker arra sugallja talán Peter Berget, hogy át kell gondolni ezt az elképzelést, mert ebben a produkcióban egyszerűen nincs több. Ha mégis belevág, azt nem tudja ebben a formátumban, és karakterekkel beteljesíteni, mert érdekesebb cselekményre, és okosabb megvalósításra lesz szükség.

… talán ha meghívná magához Gringrasst egy vacsira … akkor esetleg még van esély megmenteni a projektet …

//Kovács Ferenc # Bruce//

10 legjobb film Mark Wahlberg-től, amit vétek lenne kihagyni