Halloween (2018) – Kritika

Jamie Lee Curtis megerősödve tér vissza Laurie Strode szerepére, tele dühvel és indulatokkal készül a végső bosszúra. A kőkemény mama, nem épp vendégszerető nagyiként sütivel, hanem egy bivalyerős shotgunnal várja házában Michael Myers-t a mumust… Hogy mennyire ijesztő, és brutális az új Halloween? Válaszom: Az erőszakosságával nincs gond, de a félelemkeltéssel már hadilábon áll…

A direktor David Gordon Green, társforgatókönyvírójával, azzal a Danny McBride-al ( Ananász Express, Ágyő Nagy Ő, Trópusi Vihar) írták meg a forgatókönyvet , akit leginkább igazi idiótának ismertünk meg korábbi szerepei megformálásakor. Bennem joggal merült fel egy olyan félelem , hogy jelen filmünk történet – és karaktervezetése kissé félresiklik a poénok megjelenésével. Mivel eddig a humor nem volt jellemző a Halloween-sorozatra, kissé kétkedve ültem be az újragondolt alkotásra.

Nem lett zavaró a brutális jelenetek közé beiktatott, feleslegesnek gondolt humor alkalmazása. A folyamatos hentelést olyan elemi erővel és egyszerű jelenetekkel mutatják be, hogy jólesik néha kiesni az egysíkú gyilkolás értelmetlenségéből.

Titkon kicsit reménykedtem abban az elméletemben, hogy Danny McBride forgatókönyvíró nem szimpla munkának tekinti a film megírását, hanem rajongóként feszül neki. Mert amiben egyetérthet velem a kedves olvasó, kétséget kizáróan az a tény, hogy a Halloween-filmek az értelmetlen vérontásról és ezzel együttvéve az ehhez kapcsolódó lecsupaszított jelenetek sokaságából állt. Mégis talán a régmúltból ez, illetve a Rémálom- filmek hagytak maguk után olyan érdeklődést , amivel többet érdemes foglalkozni ha slasher horror filmekről beszélünk. Az 1978-as John Carpenter -féle első rész viszont a maga minimalista és aprópénzből kihozot t stílusával olyan ragyogó és félelmetes mestermű lett, ami a mai napig megállja a helyét.

A film fonala – mintha nem is léteztek volna a köztes folytatások – az első rész után 40 évvel, napjainkban játszódik. Egyszerű és hideg nyitással kezdődik a film. Meglátogatjuk – két provokáló oknyomozóval egyetemben – Michael Myerst (Nick Castle-t) abban az elmegyógyintézetben ahova 40 évvel ezelőtt bezárták. Michael maszkját táskájukból előszedve próbálják meg Myers béketűrésének határait feszegetni, természetesen sikertelenül. Biztos voltam benne, hogy újságíróink a film közepéig sem fognak élni, mert kicsit túltolták a provokálást, ezzel feldühítve a lappangó gonoszt. Igazam is lett… 🙂

Mivel továbbra sem képesek szóra bírni negatív hősünket, megismerjük Laurie -t (Jamie Lee Curtis) ahogy a gyilkosságok gondolataival él együtt. Kísérteties az a hozzáállása a múlthoz, hogy egyszer még biztos találkozik Michaelal, és erre fel is készült testileg…de vajon lelkileg is? Két sikertelen házasságot hagyott maga után, elhagyta lányát ( Judy Greer) és a fegyverek teljes arzenáljával éli kiegyensúlyozottnak hitt egyszerű életét. Az egyetlen családi kapcsolatot csupán unokájával Allysonnal ( Andi Mathicak) tartja, hisz Ő érti meg igazán a nagyi borzasztó múltját.

Michael pusztító énje akkor szabadul el és vérfürdője akkor veszi kezdetét, amikor a rabszállító buszból megszökik, és útnak indul Haddonfield-be. New Jersey kis városkája újra a féktelen gyilkosságok központjává válik. Laurie hisztérikus állapotba kerül a szabadulás hírére és megpróbálja meggyőzni szeretteit, hogy készüljenek fel a közelgő mészárlásra.

Green okos rendező és tudta, hogy a hangulathoz nem szabad hozzányúlni, ami elengedhetetlen a rajongók megtartásához s az új, kíváncsi nézők megszerzéséhez.

A mai fiatalabb generációnak más az ingerküszöbe, mint a 70-es évek végén, persze dicséretes a hangulat koppintása, ( fehér harmónika ajtós gardrób, benyúló gyilkos kéz az ajtón, zenei hangulat…),de ha nincs mögötte megújító szándék, akkor az nem lesz sikeres. Persze továbbra is nagy mészáros Myers, hisz kiszabadulása után aki kezei közé vagy a lába alá kerül, annak ott van vége. Álarcos gyilkológépünk úgy roppantja szét mocskos melósbakancsával az emberi koponyát, mint Én reggelente a serpenyő szélén a falusi tojást.

Örömmel vettem Carpenter úrnak produceri teendőit, hiszen hangulatában igyekeztek a sikeres első részt visszahozni és zeneileg is megcsípte a mestert a rendező, hisz ennek hiányában még gyengébb lett volna az alkotás. Amit ebből ezen a szinten ki lehetett hozni, azt maximálisan teljesíti az új rész, de égbekiáltó újdonságot amit a műfajtól kaphatunk ne várjunk, mert az sajnos nincs. Ha nem rugózunk sokat a filmben található pár logikai és értelmetlen jeleneteken, akkor mondhatjuk – teljesíti a slasher horrorműfaj követelményeit.

A Halloween utolsó negyede választ ad arra a kérdésre, hogy a szerzők miképp gondolták a széria lezárását, -Laurie Strode 40 éven át tartó bosszúja, felkészülése Mike Myers fogadására miben rejlik.

Persze kicsit a díszletek színpadiasnak tűnhetnek, és sok meglepőt nem kapunk, mégis érezzük az igyekezetet , hogy nem egyszerű képsorokkal szerettek volna megszabadulni Michael Myers figurájától. A rajongóknak kérdéses lehet, hogy a lezárás mennyire felel meg az elvárásoknak, de véleményem szerint, itt kell abbahagyni, és nem szabad ezt a történetet tovább bolygatni. Ebben nincs több, és az is kérdéses, volt-e értelme újragondolni a Halloween 40 évvel ezelőtti történetét. Az idei Halloween film egy újabb réteg, amit Myersről lehúznak, de ez a bőr már nem félelmetes és izgalmas, csupán helyenként gusztustalanul kegyetlen.

Carpenter filmje annyira kifinomult, hogy műfaján belül egy remekmű. Mint ahogy az eredeti film légkörét belengi a feszültség magas szinten tartása. Az első filmben ahogy az őszi falevelek ropogását vagy a szuszogást hallhatjuk, az valami zseniális. Szóval a legnagyobb hibája az új Halloweenek egyszerűen megfogalmazva az, hogy nem ijesztő, viszont ugyanezt a 78-as eredetiről sosem mondhatjuk el.

//Kovács Ferenc # Bruce//

Elképesztő siker a Halloween, agyonverte a mezőnyt a horror