FILMEZZUNK.HU

Predator – A ragadozó (2018) – Kritika

3530

Predator – A ragadozó – Kritika

Predator. Neve egybeforr a 80-as évek akció-sci-fi filmjeivel és Arnold Schwarzeneggerrel. Az akkor a Terminátorral és a Conan mozikkal befutó akciósztár (korábbi testépítő világbajnok és későbbi kormányzó) újabb ikonikus figurát teremtett Dutch őrmester személyében. Nem elhanyagolható a címszereplő sem, aki hő kamerával látott és mérte be áldozatait, kiket később megnyúzott és tetemét felakasztotta a fára. Későbbiekben rengeteg képregény és könyv is megjelent a Predátorból. Számomra külön kuriózum volt, mikor fény derült a mostani alkotás rendezőjének személyére, aki az eredeti 87-es verzióban is mellékszereplőként tűnt fel: Shane Blackről van szó.

Predator - A ragadozó (2018) - Előzetes

Olyan filmek fűződnek nevéhez, mint a Durr, durr és csók, Vasember 3, vagy a Rendes fickók. A film igazi aranybányává és klasszikussá nőtte ki magát. Egy közepes folytatás, két Alien vs. Predátor és egy Antal Nimród féle feldolgozás után úgy gondolták,

van még kraft benne és tudnak újat mutatni a Nézőknek. Így érkeztünk el a legújabb Ragadozó mozinkhoz.

Mexikói dzsungel. Túszmentő akció. Quinn Mccenna (Boyd Holbrook – Logan, Éjszakai hajsza) százados miközben épp bevetésen van, egy idegen űrhajóval és annak egyik utasával találja szembe magát. Osztagát kivégzik, csak ő marad életben. Bizonyítékként magával viszi az űrlény sisakját és a fegyverét. Amit okosan elküld az otthonába. Arra viszont nem gondol, hogy autista fia veszi át a csomagot. Őt ez alatt elkapják és likvidálni akarják egy csapat hasonlóan eszement katonával. Egy titkos bázison a lényt elfogják és egy biológusnőre, Casey Bracket (Olivia Munn- X-man-Apokalpiszis, Magic Mike) bízzák annak tanulmányozását, és hogy mi okból jött ismét földünkre. Predárorunk pedig fekszik az asztalon, nyugodtan. Többiek pedig abban a tudatban, hogy meghalt.

Predator - A ragadozó - Kritika

Természetesen hol maradna az izgalom és a kiszámíthatóság, ha ez így lenne. Alfa óriás Predátor, harci szörnykutyák, zúzás, repülő fejek, kilógó belek. Minden, ami szem szájnak ingere egy ilyen volumenű és 18-as besorolású sci-fi akcióhoz kell! A történet valljuk be, nem a Predator – A ragadozó erőssége. Bár az maximálisan jó pont, hogy nem csak kikacsintottak az első klasszikus Ragadozó mozira, hanem meg próbálták valamilyen szinten összekötni. Az is pozitív, hogy a lényeken se változtattak különösebben (legalábbis alapjáraton). Viszont a karakterek.

Na, itt, ha tud bárki bármelyikkel azonosulni, akkor annak fejet hajtok. Kiszámíthatóak és sablonosak. A rosszfiú annyira vehető komolyan,  mint Johnny English kb.

A főhőst játszó kis babaképű színész se állja meg a helyét tökös katonaként. Ellenben a 4 méteres továbbfejlesztett ragadozótól be lehet tojni. Kegyetlen, ijesztő és okos. A Predator – A ragadozó hangulata összességében nem rossz, szórakoztató is az időnként feltűnő szójátékokkal, de! A párbeszédek hagynak kivetnivalót maguk után. Sokszor erőltetett és kiszámítható. Igazából a film besorolását se tudnám hova tenni, mert szinte minden műfaj felfedezhető benne. Ami ennek az alkotásnak egyáltalán nem tesz jót.

Predator - A ragadozó - Kritika

A színészek közül, akinek valamennyire hiteles és értékelhető a játéka is, az Olivia Munn. Még ezekkel a hibákkal együtt is egy erősebb Predátor mozit kaptunk, mint az eddigiek. Természetesen az eredetihez nem ér fel, a megközelítése a témának is merőben más, de nézhető és szerethető mozit kaptunk a végére.

//Jordáki Gábor kritika//

15 korhatáros akciófilm, amit egyszer az életben látnia kell

Predator - A ragadozó - Kritika Predator. Neve egybeforr a 80-as évek akció-sci-fi filmjeivel és Arnold Schwarzeneggerrel. Az akkor a Terminátorral és a Conan mozikkal befutó akciósztár (korábbi testépítő világbajnok és későbbi kormányzó) újabb ikonikus figurát teremtett Dutch őrmester személyében. Nem elhanyagolható a címszereplő sem, aki hő kamerával látott és mérte be áldozatait, kiket később megnyúzott és tetemét felakasztotta a fára. Későbbiekben rengeteg képregény és könyv is megjelent a Predátorból. Számomra külön kuriózum volt, mikor fény derült a mostani alkotás rendezőjének személyére, aki az eredeti 87-es verzióban is mellékszereplőként tűnt fel: Shane Blackről van szó. Olyan filmek fűződnek nevéhez, mint a Durr, durr és csók, Vasember 3, vagy a Rendes fickók. A film igazi aranybányává és klasszikussá nőtte ki magát. Egy közepes folytatás, két Alien vs. Predátor és egy Antal Nimród féle feldolgozás után úgy gondolták, van még kraft benne és tudnak újat mutatni a Nézőknek. Így érkeztünk el a legújabb Ragadozó mozinkhoz. Mexikói dzsungel. Túszmentő akció. Quinn Mccenna (Boyd Holbrook – Logan, Éjszakai hajsza) százados miközben épp bevetésen van, egy idegen űrhajóval és annak egyik utasával találja szembe magát. Osztagát kivégzik, csak ő marad életben. Bizonyítékként magával viszi az űrlény sisakját és a fegyverét. Amit okosan elküld az otthonába. Arra viszont nem gondol, hogy autista fia veszi át a csomagot. Őt ez alatt elkapják és likvidálni akarják egy csapat hasonlóan eszement katonával. Egy titkos bázison a lényt elfogják és egy biológusnőre, Casey Bracket (Olivia Munn- X-man-Apokalpiszis, Magic Mike) bízzák annak tanulmányozását, és hogy mi okból jött ismét földünkre. Predárorunk pedig fekszik az asztalon, nyugodtan. Többiek pedig abban a tudatban, hogy meghalt. Természetesen hol maradna az izgalom és a kiszámíthatóság, ha ez így lenne. Alfa óriás Predátor, harci szörnykutyák, zúzás, repülő fejek, kilógó belek. Minden, ami szem szájnak ingere egy ilyen volumenű és 18-as besorolású sci-fi akcióhoz kell! A történet valljuk be, nem a Predator - A ragadozó erőssége. Bár az maximálisan jó pont, hogy nem csak kikacsintottak az első klasszikus Ragadozó mozira, hanem meg próbálták valamilyen szinten összekötni. Az is pozitív, hogy a lényeken se változtattak különösebben (legalábbis alapjáraton). Viszont a karakterek. Na, itt, ha tud bárki bármelyikkel azonosulni, akkor annak fejet hajtok. Kiszámíthatóak és sablonosak. A rosszfiú annyira vehető komolyan,  mint Johnny English kb. A főhőst játszó kis babaképű színész se állja meg a helyét tökös katonaként. Ellenben a 4 méteres továbbfejlesztett ragadozótól be lehet tojni. Kegyetlen, ijesztő és okos. A Predator - A ragadozó hangulata összességében nem rossz, szórakoztató is az időnként feltűnő szójátékokkal, de! A párbeszédek hagynak kivetnivalót maguk után. Sokszor erőltetett és kiszámítható. Igazából a film besorolását se tudnám hova tenni, mert szinte minden műfaj felfedezhető benne. Ami ennek az alkotásnak egyáltalán nem tesz jót. A színészek közül, akinek valamennyire hiteles és értékelhető a játéka is, az Olivia Munn. Még ezekkel a hibákkal együtt is egy erősebb Predátor mozit kaptunk, mint az eddigiek. Természetesen az eredetihez nem ér fel, a megközelítése a témának is merőben más, de nézhető és szerethető mozit kaptunk a végére. //Jordáki Gábor kritika// http://www.filmezzunk.hu/2018/07/21/15-korhataros-akciofilm-amit-egyszer-az-eletben-latnia-kell/

Értékelés

Színészi alakítás - 50%
Hangulat - 65%
Látványvilág - 90%
Akció - 90%
Történet - 50%
IMDB - 75%
Rotten Tomatoes - 53%

68%

User Rating: 0.4 ( 2 votes)
68

Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·