FILMEZZUNK.HU
Ez a Marvel-film nem igazán nyűgözte le Chris Hemsworthöt

Ez a Marvel-film nem igazán nyűgözte le Chris Hemsworthöt

1936

Ez a Marvel-film nem igazán nyűgözte le Chris Hemsworthöt

Annyi bizonyos, hogy a tavaly októberében mozikba került Thor: Ragnarök egy kissé különbözik a széria előzményeitől. Chris Hemsworth a film promója kapcsán a Jimmy Kimmel Live-ban elárulta, hogy már az első találkozásukkor a rendező, Taika Waititi felvázolta számára a koncepcióját: „Bontsunk le mindent, amit eddig tudtunk erről a világról, majd építsük fel újra az egészet.” Így visszatekintve pedig megállapíthatjuk, hogy az új irány jót is tett a Thor filmeknek, írja a mafab.hu.

Thor 2011

Arról azonban mostanáig nem szólt a fáma, hogy Hemsworth miként is vélekedik a korábbi epizódokról, történetesen a Thor: Sötét világról. „A Thor első része úgy vélem, jól sikerült, a második rész…ehh”, nyilatkozta a színész nemrégiben a GQ magazinnak.

„A Sötét világ forgatása alatt nagyon éreztem, hogy rossz irányba tartunk”.

Alighanem az az „ehh” még enyhe kifejezés volt, az Entertainment Weekly kritikusa, Darren Frainch ugyanis alaposan elverte a port annak idején a filmen, hozzátéve, hogy a koncepciót gyakorlatilag Tom Hiddleston Lokiként nyújtott alakítása tartja, a Thor: Sötét világot pedig igencsak alulra helyezte a Marvel filmek listáján.

Tom Hiddleston – 15 meglepő érdekesség a szülinapos színészről!


Article Tags: · · · ·