Barátom, Róbert Gida – Kritika

Röviden, tömören, lényegre törően: ez egy jól sikerült darab. A saját kategóriájához kell mérni természetesen, de abban szinte tökéletes. Mindaz benne van, amit elvárunk egy igényes és látványvilágában korszerű mesefilmtől, annál nem több, de semmiképp sem kevesebb.

Bátran nézhető úgy hat és tíz év között, nincsenek benne pszichopata szörnyek, véresszájú vámpírok, gonosz manók és rossz álmokért felelős, rücskös arcú varázslók. Ráadásul a kísérő szülők sem unatkoznak. Jelenlétüket (na meg a jegyre kiadott pénzüket) finom kis utalásokkal jutalmazza a történet, melyek a házasságról és még inkább a munkahelyi nyomásokról üzennek igencsak életszagú megfigyeléseket. A klasszikus angol életmód tárgyi kellékeit is élvezetes nézni, ezt ma már nemigen láthatja az odautazó, legfeljebb valami „ Csodálatos dolgok boltja” – helyen, ahol retró-sütivel kedveskednek a törzsvevőknek.

Óh’ azok a kecses csészék és míves konyhakredencek. A komor esernyők és a bőr aktatáskák. A járókelők visszafogottan elegáns ruházata.  

Az utcaképek és parkok hangulata…szóval mindaz, ami még létezett a múlt század közepéig a Brit Domínium szívében. És ami a Birodalom jótékony (?) gyámkodása alá eső pár millió négyzetkilométer (vagyis mérföld)  mindenféle színű és vallású lakosa előtt a vágyálmok netovábbja volt.

Nemcsak a gyarmatokról nézve, nekünk is jólesik szemlélni a hagyományok, a nyugalom, no meg a kiszámíthatóság keretezte életformát, amelyben Cristopher Robin, azaz Karinthy-magyarítása óta a mi Róbert Gidánk, gyerekeskedik. Aki a filmidő alatt szépen felnő, megházasodik, elmegy a háborúba, visszajön sebesülten és egy jellegzetes angol cégnél (minőségi utazópoggyászok) kezd karrierépítésbe. Utóbb kisfőnök  lesz belőle, valami költséglefaragási vagy ilyesféle osztály élén.

És itt kezdődnek a gondok. Elveszíti ugyanis a gyerekkorát, ami elég gyakori esemény. Viszont unalmas, szorongó alkalmazott lesz belőle, aki bár észleli családja (feleség, kislány) igényeit, már csak arra jut energiája, hogy fizikailag köztük legyen. Hozzájárul ehhez a tipikus angol hűvösség az érzelmek kifejezése terén. A bentlakásos iskolába küldés egész kiskortól, a házastársak közötti és a szülő-gyerek viszonyok testi kontaktusokban (simogatás, ölelés) feltűnő szegényessége. Vagy inkább szándékos visszafogottsága. Ez is látszik a filmben, s talán nem rokonszenves a nézőnek. Habár, többek szerint, ma is jellemző.

A történet hibáztatás nélkül ábrázolja egy sokaknak ismerős állapot spanyolcsizmaszerű szorítását. Munkahelyi teljesítmény kényszer, ami a család jólétéhez szükséges javaknak az elsőszámú forrása. Ugyanakkor a lassan eltűnő minőségi idő drámája, épp azok kárára, akikért a nagy hajtás történik.  Itt a filmben már a hétvége is a cég tulajdonába kerül. Róbert Gida „kartárs” szigorú költségcsökkentés tervét kapja házi feladatul, leépítésekkel nyakon öntve. Emésztődik rendesen, családját vidékre küldi, idegei az összeomlás határán. Nem csoda, ha hallucinogén látomásnak véli gyerekkora újra beköszönő barátját, Micimackót, aki a százholdas pagonyból egy afféle átjárón érkezik a patinás londoni közparkban csüggedő főhőshöz.

Itt kezd ügyesen vegyülni a valós világ és a mesefigurák atmoszférája. Nem csak technikailag természetes a kétféle szereplőgárda közös játéka, a párbeszédek is elkerülik a csöpögős cukiság csapdáját. Ezt mellesleg nehezebb megoldani a látványvilág tökéletes illúziójánál.

Ewan Mcgregor, Róbert Gida szerepében nagyot alakít. A skót színész, akire a Trainspotting után figyelni kellett, a fiatal Obi van Kenobi szerepét hozva lett igazán populáris arc, mely szerepében szériákon át az aggódó tekintetét láthattunk többnyire. (Bár a Sziget című sci-fi kettős szerepében azért már látszott, hogy ennél jóval többre képes.) Itt viszont, jelentős százalékban a szarkalábakkal, ráncokkal megszórt, valós életkorának megfelelő „többféle” arca egyenesen a cselekmény egyik oszlopa. Mert azzal rendre hozzátesz valamit a történet menetéhez.

Percig se kérdés: a hepiend kötelező. A nyilvános megkövezés veszélyével járó spoilerezés helyett (eddig is kerültünk!) annyit sejtetünk, hogy az elveszett gyerekkor és a családi boldogság megtalálására kart karba öltve kerül sor a fináléban. Mégpedig egy ügyes gazdasági húzás segítségével. Amit a szintén skót Adam Smith, minden közgazdászok világhírű ősatyja is megirigyelhetne.

//Pálfy Gyula kritika//

A 10 legjobb film Ewan McGregor-tól, amit feltétlen látnod kell