Mission: Impossible – Utóhatás – Kritika

Amikor Brian de Palma (Aki legyőzte Al Caponét) újraélesztette a 60-70-es évek derekán népszerű Mission: Impossible sorozatot, és 1996-ban moziképernyőre vitte immáron Tom Cruise főszereplésével, senki sem gondolta, hogy több mint 20 éven átívelő filmsorozattá fog duzzadni. A szériában hatodik helyet elfoglaló új filmnek, az Utóhatásnak a leglehetetlenebb küldetése: újat, új izgalmat generálni. Már az előzetesekből sejteni lehetett, hogy sikerülni fog. Mission accomplished.

A Mission: Impossible – Utóhatás nagyjából ott folytatódik, ahol az előzőnek vége szakadt. Továbbra is a Szindikátus nevű terrorszervezet nukleáris aspirációi okozzák a fő problémát, illetve a főhősnek a film legelején elrontott akciója, amely során nem sikerült megszerezni a világot fenyegető három plutónium golyót. Ettől fogva a Mission: Impossible jól ismert concerto grossója kezdődik, amiben egy perc nem sok, ennyi időnk sincs a megnyugvásra.

Ha valakire rátör a moziban a szükség, bizony nem fog olyan jelenetet találni, amikor anélkül slisszolhatna ki, hogy ne maradjon le valamiről.

A cselekmény sok-sok fordulat révén bontakozik ki. Akárcsak egy bűvészshow során, az ember hüledezve nézi, hogy bizony megint rászedték. Talán egy komoly twist nem annyira meglepő, és ez nem más mint Henry Cavill (a mostani Superman) szerepe. Nem fogunk spoilerezni annak kapcsán, hogy a CIA igazgatója által Ethan Huntékra állított ügynök jó-e avagy rossz, a gyakorlott szeműek nincs szükség segítségre. A szerep amúgy meglepően jól áll Cavillnek. És meg kell jegyeznünk (ugye sajátos eleme volt a színész szerződésének a borotválkozás tilalma): a bajusz is bitang jól áll neki!

A film mindent megad az akcióéhes közönségnek, és hála Istennek, kellően intelligens formában tálal minden édességet, amire szükségünk van. A szívet lüktető autósüldözések, álcázások, a versenyfutás az idővel nagyszerű operatőri munkával pörögnek a szemünk előtt. Bár a zsánerben nekem örök kedvencem marad a Bourne-sorozat, hálásan figyeltem, hogy a rendező és az operatőr nem vad, szédítő rángásokkal machinál a kamerával – így a legpörgősebb jelenetekben is gyönyörködni lehet anélkül, hogy epilepsziás rohamot kapnánk. Egyet kérnék: légyszi legyen kicsit fantáziadúsabb a filmzene!

Szintén pozitívum, hogy a sok csihi-puhi mellett azért némi karatkerecsetelésre is van idő. A film producereként is szolgáló Tom Cruise karatkere a legnagyobb krízishelyzetekben sem felejti el emberségét, és humanizmusa folytán az egyén megmentésén is ugyanúgy törekszik, mint a milliókén, és a csudának sem hajlandó rendőrt vagy egyéb hatósági közeget ölni.

Érdekes mellékszereplők színesítik a hős nagy tetteit, köztük legtöbbjüket már az előző filmekből jól ismerjük. Érdekes megjegyzése az egyik új karakternek, hogy a titkosügynökök valójában sosem szabadok. Nem lett a gondolat kifejtve, de érdekes fejben továbbszőni, ha esetleg megpróbálunk hús-vér emberekként gondolni a szereplőkre. Az egyébként hátborzongató magyar alcím mögött is ez áll: bármilyen jó szándékkal is cselekszenek hőseink, tetteik determináltak, az „utóhatás” mégiscsak a véget hozza el.

A Mission: Impossible – Utóhatás vége hű a címhez; a lehetetlenség parádéja. A helikopter jelenet már-már nevetséges képtelenség, mégis örömmel szemléljük miként csépeli egymást a jó és a rossz fiú irtózatos magasban vagy éppen csak elkerülve a hegyormokat. A végkifejlet tekintetében nem spoiler az a ténymegállapítás (hisz ez a minden Mission filmre igaz), hogy nagyon épphogy jön csak a menekvés. Ahogy hőseink is mondják: „Közel volt – csak a szokásos…”

Még ennél is közelebbi a biztos kasszasiker. A profi marketingkampányban Cruise oroszlánrészt vállalt. Köztudott, hogy a színész komoly kaszkadőri munkát is végzett, melynek következtében el is törte bokáját – a jelenet szerepel is a filmben. A profin felépített marketing és maga az átütő film egyértelműen a nyár egyik legnagyobb győztesével kecsegtet. Arról nem is beszélve, hogy többen minden idők legjobb akciófilmjéről beszélnek. Az biztos, hogy magasra tette a lécet a sorozat további epizódjainak.

//Surjányi Dávid kritika//

Tom Cruise 10 legjobb filmje