Sicario 2 – A zsoldos (2018) – Kritika

Stefano Sollima munkája több mint egy közepes, és egyszer nézhető alkotás, mondjuk inkább azt, hogy egy igényes iparosmunkát kaptunk, amire nagyon nem lehet haragudni. Az általános megítélés szerint, egy második résznek akkor van sikere – hollywood-i mércével nézve is – ha a folytatás a több-gyorsabb-látványosabb elv felé mozog. Hogy jelen esetben is ez történik, azt ki-ki döntse el magában, számomra nem volt csalódás Sicario 2 – A Zsoldos.

Három évvel a Sicario – A bérgyilkos után a folytatást szintén Taylor Sheridan írta, a két húzónevet (Josh Brolin-t és Benicio Del Toro-t ) a filmben pedig szerencsére megtartották. Az irányítást az a Stefano Sollima vette át, aki a kemény képi hatásokkal sokkoló 2015-ös Suburra c. olasz maffiafilmet már sikerre vitte hazájában, ami számomra is kellemes meglepetést okozott.

A mexikói drogkartellek terjeszkedésének megállítása egyre komolyabb végrehajtandó feladattá növi ki magát a mexikói-amerikai határon, ráadásul ezen a területen már megjelennek az iszlám által felbérelt terroristák is zűrzavart keltve. – (a film itt próbál igazodni a mai világban zajló terrorfenyegetés bemutatásával) kiket hajóval csempésznek be az országba.

Mivel az amerikai kormánynak erre lépni kell, gyengének pedig nem mutatkozhat, újból megbízza az ismert és keménykötésű titkos ügynököt, Matt Graver-t (Josh Brolin), hogy vegye fel a harcot a határon a mexikói drogkartellekkel. Matt sem az eszközökben, sem az anyagiakban nem spórolva, -amit állambácsi finanszíroz – újra felhúzza a kesztyűt, megkérve Alejandrot (Benicio Del Toro-t), a kolumbiai bérgyilkost hogy ismét csapjanak oda, de még keményebben, mint ahogy azt eddig tették. Most nincsenek szabályok, nincsenek határok, szabad kezet kapnak az ügy kiderítéséhez, megoldáshoz.

Itt érezhető az a fajta tanácstalanság, hogy a forgatókönyvben nem tudtak újabb fordulatban gazdag storyt előásni, hogy érdekesebbre és tartalmasabbra vegyék a cselekményt. A feladat egyszerű: Alejandronak el kell rabolnia az ismert és véreskezű drogbáró Carlos Reyes lányát Izabelat ( Isabela Moner), hogy háborút szítsanak a mexikói kartellek közt. A feladatot sikeresen végrehajtják, csak porszem kerül a gépezetbe, ahogy a Hammerrel az úton haladva a szemükbe is. A kislány további sorsa a kolumbiai bérgyilkos (Alejandro) hozzáállásán, valamint talpraesettségén múlik.

A filmben megfigyelhető egy újabb eseményszál, amely azt mutatja be hogy a texasi határvidéken él egy fiatal, de gazdagságra vágyó tinédzser (Elijah Rodrigez), akit beszervez a mexikói kartell az embercsempészetbe. Mivel közel lakik a határvidékhez, nagy segítséget nyújtva a sikeres ügymenet lebonyolításában. Párhuzamosan láthatjuk e két cselekményt hogyan és mi módon kapcsolódik össze, ami egy apró meglepetést is tartogat számunkra a film végére, ami megágyaz egy lehetséges folytatás reményének.

Szóval ha szerettük az első részt, akkor most sem fogunk csalódni a látottakban. A visszaesés nem olyan szembetűnő, hogy a film élvezeti értékéből elvegyen. Számomra a 3 évvel ezelőtti rész a Sicario – A bérgyilkos sem volt egy eget rengető, az év filmje titulussal címkézett mű. Megvolt a maga erénye, ami vitathatatlan. Főleg a rendezőt Denis Villeneuve-ot , és Roger Deakins /operatőr/ emelném ki, ugyanis egy olyan képi világgal megáldott tartalmas, izgalmas, fordulatokban gazdag filmet hoztak össze ami kétségtelenül üde színfoltja volt a 2015-ös filmtermésnek . DE! Közel sem volt tökéletes. Számomra a 3 évvel ezelőtti filmtermésből inkább a Mentőakció volt kiemelkedő és emlékezetes mintsem a Sicario első része…

Pedig igyekeztem meglátni benne minden jót, de nálam sokszor volt üresjárat, és a feleslegesen sok drámázást nem tartottam helyénvalónak egy olyan filmben, amitől nem ezt várom.

Nem jött át az az átütő erő amiről olvastam, ami lehet, hogy az Én hibám, de ettől szép a világ, hogy mások vagyunk, máshogy éljük át, látunk dolgokat… Aztán jobban utánanéztem és bizony a számok is engem igazoltak, hiszen inkább a filmértőknél teljesített a film jobban, és meglátták benne a remekművet, mintsem a nézőknél. Az Imdb-s értékelés is 76%-on áll, ahogy a mostani rész is. Tehát kiegyenlített megítélés van, nincs annyira lesújtó vélemény a Zsoldos-ról.

Szóval, a nézők 2015-ben már annyira nem ömlengtek a moziba, ugyanis a 30 millió dollárból készült alkotás (Sicario – A bérgyilkos) végül világszerte 46 milliót hozott. Valljuk be ezek a számok nem vaskos összegekről szólnak, ha egy film bevételi oldalát nézzük. Persze senki sem vitatja a film erényeit, de ne nevezzük tökéletesnek, a második epizódot pedig gyenge középszerűnek, vagy feleslegesnek.

Ebben a részben is azokat a már jól ismert panelekkel találkozunk, csak egyszerűbb megközelítésben, amit most nem éreztem akkora hibának. Ha egy hasonlattal kellene élnem, azt mondanám, szinte ugyanazt a jóféle, izgalmas szendvicset kaptuk, csak más csomagolásban tálalták nekünk.

A történetvezetés nem olyan pontos és meglepő, mint ahogy azt Emily Blunt szemszögéből éljük át, de ez nekem nem okozott egy ilyen műfajú filmnél hátrányt, vagy problémát. Ha szigorú és feleslegesen kemény lejárató stílusban írnám e sorokat, akkor biztos belekapaszkodnék olyan hibákba: mint a különleges látásmódú rendezés hiánya, Emily Blunt páratlan színészi játékának mellőzése, vagy az, hogy most a forgatókönyv kissé súlytalanabbra, vagy egyszerűbbre sikeredett. Számomra ez nem olyan műfajú film, hogy elvegyem a kedvem attól, amit nyújtani akar és dühöngjek azon, milyennek kellett volna lennie. Teljesen lekötött, és most nem is volt itt többre szükség.

Azt kapjuk, amit a film előzetese sugall, nem többet, nem kevesebbet. Pontosan időzített, de nem kapkodva adagolt akciót, és dramaturgiát. A film persze lehetne feszesebb , de kell neki ennyi idő, hogy megtudjuk és megértsük főszereplőink / Benicio-és Brolin/ szándékát, és hatása alá tudjunk kerülni a szépen kivitelezett játékuknak.

//Kovács Ferenc # dájhárd//

10+1 kihagyhatatlan film a drogellenes háborúról