Ready Player One (2018) - Kritika Azt senkinek nem kell már bizonygatni, hogy a jelenleg 71 éves Steven Spielberg, gyakorlatilag minden műfajban felejthetetlent tud alkotni. Legyen az családi kalandfilm (E.T., Indiana Jones filmek), háborús dráma (Ryan közlegény megmentése, Schindler listája), vagy sci- fi (Különvélemény). Nem egy filmje mögött, mély mondanivalót, valamiféle tanulságot vonhat le a néző. Legújabb filmje, a Ready Player One elsőre egy utópisztikus sci-finek tűnhet, valójában azonban benne gyökerezik a dráma. A történet szerint 2044-ben az emberek már csak a virtuális világban élnek, hála a világszerte elterjedt OASIS nevű játéknak. Úgy kell ezt elképzelni, mintha mondjuk Kiss Jánoska hirtelen tényleg egy Warcraft játék főszereplője lenne, amihez nem is kell más csak egy speciális szemüveg, és egy jól megválasztott alteregó. Ebben a világban bárki lehetsz: senkit nem zavar, ha dögös csaj bőrébe rohangálsz, vagy ha éppen, valami nagyon furcsa szerzet vagy. Ezt a világot, minden játékos saját maga alakítja: itt kötődnek barátságok, itt alakulnak ki szerelmek, és ebben a világban válik a gyermekből felnőtt. A romokra épülő valóság, le van ejtve, a játékosok oda csak az alapvető szükségleteik kielégítésére térnek vissza. És itt van, a már általam említett dráma! Mert ha belegondolunk, nem is kell 2044-be ugornunk, most is azt látjuk, hogy a fiatalságot totálisan beszippantotta már a virtuális világ! Bárhova megyünk, utazunk, folyamatosan csak azt látjuk, hogy mindenki telefont nyomkodva közlekedik, és – szinte-már senkit nem érdekel a nyíló virágok, csodálatos látványa. Nem leszek álszent: én is és az egész világ függő lett. Vagy, nevezhetjük magunkat kockának is. Ez pedig elkeserítő. Spilberg filmje ennél persze drasztikusabb jövőképet mutat: ebből a világból, nem egy játékos, ki se akar szállni. Merthogy a céget alapító halálakor kiderül, hogy az OASIS számtalan titkot rejt, szóval kezdődhet a kincsvadászat. Ergo: ha valakinek eddig átsuhant az agyán, hogy jobb lenne a tényleges valóságban élni, most már biztos, hogy nem fog, hiszen elég motivációt kapott a játékban maradásra. Aki megtalálja az elrejtett értékeket, az gigahatalomra, óriási respectre tehet szert. A 18 éves Wade (Tye Sheridan) egy maroknyi csapattal indul útnak, hogy megszerezzék a drágaszágokat. Amikre naná, hogy nagyon sokan pályáznak. A történet mellett, a film legnagyobb érdeme, a pazar látványvilág. Kicsit sem olyan csicsás, mint mondjuk anno a Kémkölykök 3D-ben volt, ahol Antonio Banderas és családja rekedt a számítógépben. Nagyon szép képi világgal megalkotott film ez, bár én egy kicsit hosszúnak éreztem. Nem egyszer az az érzés kapott el, mintha az Avatár, és a Tron- Örökség című darabokat ötvözték volna. A megint csak pusztító King Kongot, meg se említem. Két kérdés, folyamatosan bennem bujkált, amíg a vászonra meredtem: ha lenne egy olyan világ, amelynek alapjait az én fantáziám teremti meg, milyen világ lenne az? Nem lenne jobb, a valóságot rendbe rakni úgy, mindenki számára élhető, szerethető legyen? Mert valahol - valljuk be - azért bújjuk a kütyüinket, mert nem leljük a saját világunkban a helyünket. Összegezve: nézzétek meg a filmet! Amely egyébként Ernest Cline 2011-es, azonos című regénye alapján készült. A Ready Player One adatlapja: https://www.mafab.hu/movies/ready-player-one-273260.html //Kokas B. kritika// http://www.filmezzunk.hu/2017/12/18/steven-spielberg-12-legjobb-rendezese/