FILMEZZUNK.HU
A gyerekek miatt forgatott horrort Emily Blunt és férje

A gyerekek miatt forgatott horrort Emily Blunt és férje

3022

A gyerekek miatt forgatott horrort Emily Blunt és férje

Soha nem vetemedett volna arra Emily Blunt és férje, John Krasinki, hogy horrorfilmet készítsen, ha nincsenek a gyerekeik. „Az egész műfaj idegen volt tőlem, mert úgy nőttem fel, hogy irtóztam az ijesztgetéstől” – árulja el Krasinski a Playboy legfrissebb számában.

„Aztán megszületett a második lányunk, és hirtelen fogékony lettem egy olyan történetre, ahol a szülők mindenáron megvédik a gyerekeiket. A Hang nélkül sztorija egyetlen hatalmas metafora, ami arról szól, milyen érzés szülőnek lenni. Azt az üzenetet bontja ki, hogy eljön az idő, amikor már nincs hatalmunk a gyerekeink felett, azt csinálnak, amit akarnak, de reménykedhetünk abban, hogy sikerült úgy nevelnünk őket, hogy felkészüljenek az élet váratlan fordulataira.”

A Hang nélkül (hazai bemutató: május 3.) középpontjában egy négytagú család áll, akik nem kelthetnek semmilyen zörejt és nem is beszélhetnek egymással, mert rejtélyes, a hangok nyomán lecsapó rémek ólálkodnak a világban. „Különlegesnek találtuk ezt a történetet, és sokat beszélgettünk Emilyvel arról, hogy a mi házasságunk biztosan nem élné túl, hogy nem beszélhetünk egymással – folytatja Krasinski. – De furcsa módon mégis pontosan beleillettünk ebbe a történetbe”John Krasinski a Hang nélkül egyik főszereplője, egyik forgatókönyvírója és ő a rendező is, míg felesége, Emily Blunt a női főszereplő.

Jön A holnap határa 2 Tom Cruise és Emily Blunt főszereplésével!

(UIP hírek)


Article Tags: · · ·