FILMEZZUNK.HU

Nicolas Cage brutálisabb, mint valaha a Mom and Dad előzetesében

5671

Mom and Dad (2018) – Előzetes

Nicolas Cage új filmje igazán beteg szórakozásnak tűnik! Brian Taylor most először nyomja szólóban az ipart: eddigi forgatókönyveinek és rendezéseinek zömét Mark Neveldine-nel követte el. A páros szállította a veszettül elborult és szórakoztató Crank-filmeket, ahogy a sajnos kevésbé sikerült Gamer – Játék a végsőkiget és a Szellemlovas folytatását is. Taylor ezúttal mind az írói, mind pedig a rendezői teendőket egymaga vállalta be, az eredményt pedig már néhány fesztivállátogató láthatta is Torontóban vagy a Fantastic Festen. – írja a hu.ign.com

Mom and Dad (2018) - Előzetes

Nicolas Cage új filmje igazán beteg szórakozásnak tűnik!

És a Rotten Tomatoes-on megjelent eddigi kritikák alapján nagyon úgy fest, hogy a Mom and Dad címre keresztelt produkció nagyon is rendben van. Erre pedig különösen annak fényében nem mertünk volna nagy tételben fogadni, hogy a főszerepet Nicolas Cage-re bízták (nyilván a Szellemlovas folytatásából szerzett ismertségük okán). Cage ugyanis az utóbbi időkben nem épp a jó ízléssel válogatott szerepeiről híres. A mélyrepülést csak pár évente szakítja félbe egy-egy jól sikerült darabbal, és erre legutoljára 2014-ben a Joe volt a példa. És ha erre azt mondaná bárki, hogy „de hiszen az nem is volt olyan régen”, nos, Cage azóta több mint egy tucat filmet tett le az asztalra…

Az alapsztori egyébként baromi egyszerű: valami rejtélyes okból kifolyólag a gyerekes családokban a szülők igazi őrültek módjára próbálják meg eltenni láb alól a gyerekeiket. Így tesznek a békés kertvárosi környezetben élő Ryanék is, csakhogy a lányuk és fiuk nem adja olyan könnyen az életét… A Mom and Dad 2018. január 19-től válik elérhetővé VOD-on.

A 12 legjobb Nicolas Cage film, amit mindenképpen látnod kell

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · · · · · ·