Segítség, apa lettem (The Family Man, 2000) – Kritika

Van egy film, amit Nicolas Cage filmográfiájából szeretnének kifelejteni, mintha csak valami szégyenletes félrelépés lenne. Ez a 2000-ben készült „The family man”, vagy ahogy a teljesen célt tévesztett magyar címe szól: „ Segítség, apa lettem ”. Nos, ez a film szerintem zseniális, és bátran bevállalom, hogy az egyik kedvencem.

A what if / mi lenne ha… témájú filmek a legérdekesebb és legszórakoztatóbb alkotások az irodalomban és a filmtörténetben. Ezek a sztorik arról szólnak, hogy a hétköznapi ember hirtelen egy teljesen új és szinte feldolgozhatatlan szituációban találja magát, és ahogyan reagál az irreális helyzetre, megmutatja az emberi természet gyarlóságát és nemességét egyaránt. Már, ha jó filmről van szó.

Mert sokan azt hiszik, hogy egy érdekes alaphelyzet önmagában is működik – pedig a valódi spirituszt a jó emberismeret szolgáltatja.

A forgatókönyvírók, David Diamond és David Weissman ezúttal nagyon ihletett állapotban voltak és ötösre vizsgáztak. A történet főhőse egy Wall Street-i nagymenő bróker, aki fényűző élete csúcsidőszakában van. Egy nagy üzletet megelőző napon, karácsony este hirtelen bátorsággal meggyőz és lefegyverez egy bolti rablót. Másnap belvárosi luxus lakása helyett volt egyetemi szerelmének ágyában ébred. De ez csak a kezdet: hamarosan beront a szobába két gyerek is, akik apának nevezik a teljesen ledöbbent sikerembert. Mint kiderül, hősünk élete egy másik dimenzióba váltott, amelyben – karrierjét feláldozva – annak idején feleségül vette élete nagy szerelmét, és így most egy kétgyermekes kisvárosi család gondoskodó feje.

A filmet innentől le is egyszerűsíthetnénk egy banális üzenetre, miszerint a kicsit szűkösebb, de családcentrikus, emberi kapcsolatokban bővölködő élet jobb, mint egy anyagilag sikeres, de a privát szférában rideg és magányos üzleti karrier. De álljon meg a menet: ez a film ennél minden részletében sokkal több.

Olyanok írták a sztorit, akik valahonnan nagyon ismerik a hétköznapi hősök világát.

Pontosan tudják, hogy milyen érzés turiból öltözködni, milyen egy jelzáloggal terhelt ház törlesztőrészleteit fizetni, milyen érzés feladni a fiatalkori nagy álmokat azért, mert egy szülő megbetegedik, milyen gyerekdalokat hallgatni az egyterű családi autóban, és milyen arra gyűjteni, hogy a gyerekek egyszer majd egyetemre mehessenek. És tudják azt is, hogy mindezért mi jár cserébe: egy igazi szövetséges társ a küzdelmekben, a gyerekek feltétlen bizalma, rengeteg öröm és szeretet, olyan célok, amikért érdemes élni, és amitől ember az ember.

A szereposztás meglepő, de telitalálat. Nicolas Cage savanyú ábrázata olyan őszintévé és feszültté teszi ezt a komikus és sziruppal fenyegető alaphelyzetet, hogy ha véletlenül elmosolyodik, az már bearanyozza az esténket. A női főszerepben Téa Leoni (Deep Impact, Jurassic Park 3.) annyira energikus, vidám és incselkedő, hogy lehetetlen nem beleszeretni azonnal a karakterébe. Don Cheadle (Hotel Ruanda, Vasember 2) minden idők egyik legvagányabb angyalát szállítja nekünk, aki zéró ájtatossággal és nagy empátiával képviseli az isteni igazságszolgáltatást. De a teljességhez hozzátartozik, hogy

az élményen óriásit lendít a magyar szinkron régi dicsőségét megidéző hazai változat.

Józsa Imre zseniálisan egészítette ki Cage fagyos karakterét indulattól fűtött hangjával (eltávozásával ez már sajnos szinkrontörténelemmé is vált), Götz Anna pedig olyan nőiességgel ruházza fel Téa Leoni személyiségét, amit a színésznő eredeti, kissé mélyebb tónusú hangja nem tudott produkálni. Ennek a „négyes” párosnak a jutalomjátéka a Segítség, apa lettem.

Na, de miért nem lett a Segítség, apa lettem hangos siker? Többek között a nehezen besorolható műfaja miatt. Vígjátéknak címkézték, de sokkal komolyabb a mondanivalója, valósak a konfliktusok, az érzékenyebbek még könnyeket is potyogtathatnak. A nevetés sem a szituációkból vagy a nyelvi leleményekből származik, hanem az emberi szívet leleplező telitalálatokból szabadul fel. A fent már említett szörnyű magyar cím családi filmként akarja eladni, de egy csomó jelenet aligha való gyerekeknek. Nyíltan – de nem közönségesen – érintik a házastársi intimitás és a félrelépés témáját is.

Valójában ezt a filmet csak azok a családos emberek értik igazán, akik maguk is a hétköznapok taposómalmában keresik a választ arra, hogy vajon helyes úton járnak-e, amikor mindent odaadnának a szeretteik öröméért, de közben időről időre fájdalmasan ütköznek a lehetőségeik korlátaiba.

Ők azok a csakazértis hősök, akik bármilyen terhekkel fekszenek is le este, minden reggel felkelnek, visszaállnak a csatamezőre, mert hiszik, hogy a szeretet az egyetlen olyan vezérlőelv, amely mentén érdemes berendezni az életüket. Ezt a témát sikerült úgy vászonra vinni a Brett Ratner rendezőnek (Hogyan lopjunk felhőkarcolót, Herkules), hogy sem fölösleges mártíromság, sem bagatellizálás vagy bohóckodás nem kapott teret benne. Ezért csillagos ötös ez a film.

Ahogy mondani szokták: ha csak egy karácsonyi filmet nézel meg idén, akkor a Segítség, apa lettem legyen az.

(Címlapkép forrása)

//Szerző: T.E. SentFilm (facebook/sentfilm)//

Mentés

Mentés

Mentés