FILMEZZUNK.HU
Nem igazán érdekelte Tom Cruise az embereket - Box Office

Nem igazán érdekelte Tom Cruise az embereket – Box Office

2135

Hétvégi bevételi lista, USA – 2017. szeptember 29- október 1.

Rég elmúltak azok az idők, amikor Tom Cruise neve hallatán tömegével masíroztak be a mozikba az emberek. A gyenge amerikai eredmények ellenére a színészre elég sok országban kíváncsiak, így még nem tűnt el a süllyesztőben. Jót tenne a karrierjének, ha benne lenne néhány franchise-ban, azonban jelenleg a Mission Impossible az egyetlen, ami egészen szép számokat produkált. Újabb műve sem tudott felmutatni remek bevételt, annak ellenére sem, hogy a Barry Seal: A beszállító (American Made) jó kritikákat kapott.

Elég gyér lett a hétvégén begyűjtött összeg, a 17 millió dollár bizony nem túl szép. Mindenesetre a marketing sem volt zajos, Cruise sem tette meg a szokásos világ körüli, vörös szőnyegen felvonulós körútját, bár valószínűleg, hogy éppen azért nem, mert az Mission Impossible 6. felvonásán dolgozott. Illetve az interjúk mellőzéséhez talán hozzátartozik az is, hogy a forgatás során halt meg két pilóta, akiknek a családja beperelte a stúdiót, Cruise-t és még Doug Liman rendezőt is. Liman egy interjúban megjegyezte, hogy az esetet nem lehet a munkálatokhoz kötni, hiszen nem a forgatáson történt a tragédia és aki pilóta, tudja, hogy a repülés veszélyekkel jár.

Barry Seal: A beszállító (American Made)

Rég elmúltak azok az idők, amikor Tom Cruise neve hallatán tömegével masíroztak be a mozikba az emberek

Hozzá kell tenni, hogy a droggal és a feketepiaccal foglalkozó filmek sokkal inkább a Netflixen népszerűek, mint pl. a Narcos. A Haverok fegyverben (War Dogs) 14.7 millióval, a Vadállatok (Savages) 16 millió dollárral startolt.

DOA, vagyis halva született. Így jellemzik az Egyenesen át (Flatliners) folytatását/rebootját. 6.7 millió dollárt tudott összekaparni. A marketingesek igyekeztek, de hát mit lehet tenni, ha egyetlen pozitív kritikát sem talál az ember? A Rotten Tomatoes-on konkrétan egy nagy kövér nulla az átlaga, de a nézők annyira nem utálták. De hát kinek is szól a film? Az eredeti alkotás rajongói nem vonultak jegyet váltani, az újabb generáció pedig valószínűleg nincs is tisztában vele, hogy milyen is volt Joel Schumacher rendezése.

Egyenesen át (Flatliners)

Az Egyenesen át marketingesei igyekeztek, de hát mit lehet tenni, ha egyetlen pozitív kritikát sem talál az ember?

És itt van még az afro-amerikaiak számára készült Til Death Do Us Part. Általában jellemző, hogy a célcsoport minőségileg megkérdőjelezhető thrillereket kap és bizony látszik, hogy Christopher B. Stokes rendezése túl lagymatag lett. A forgalmazó sem volt túl bátor, 562 helyen vetítették, másfél millió dollár folyt be.

Már csak egy köpésre van Pennywise a 300 milliótól, jövő héten meglesz. 56 %-ot esett a Kingsman folytatás, az előző 67.9 milliónál járt második hétvégéjén, az újabb 66.7 milliót hozott eddig. Már 1213 helyen adják a Battle of the Sexes produkciót, vagyis már nem 4 moziban vetítik, bevétele is eléggé megnőtt.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Az – $17,3M / $553,1M
  2. Barry Seal: A beszállító – $17M / $81,7M
  3. Kingsman: Az aranykör – $17M / $192,9M
  4. A Lego Ninjago: Film – $12M / $58,2M
  5. Egyenesen át – $6,7M / $9,8M
  6. Battle of the Sexes – $3,4M / $4M
  7. Amerikai bérgyilkos – $3,3M / $44M
  8. Újra otthon – $1,7M / $25,1M
  9. Til Death Do Us Part – $1,5M / $1,5M
  10. Anyám! – $1,4M / $34,8M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

(Amerikai hétvégi bevételi lista ADATAI; Szöveg forrás: Filmdroid)


Article Tags: ·