FILMEZZUNK.HU
Minden, amit a Rózsaszín párduc karakteréről tudni kell

Minden, amit a Rózsaszín párduc karakteréről tudni kell

7030

A filmvilág egyik legszórakoztatóbb karaktere, a Rózsaszín párduc

Egy táncoló rózsaszín szőrű, udvarias, kalapot emelő párduc mindenki figyelmét felkelti. A brit eredetű történet bejárta az egész Földet. Kezdetben a Rózsaszín párduc rajzfilmként indult, majd túlnőtte a brit piacot és Amerikában is szerencsét próbált. Zenéjét meghallva mindenkinek Jacques Cluso é az ő rózsaszínpárduca jut eszébe.

Rózsaszín párduc – A rajzfilm

1967 és 1980 között készült ez a rózsaszín sztori. A történetet Blake Edwards álmodta meg, mely egy rabló párducról szól, aki folyton keresztbe tesz egy apró ideges kis rendőrnek. Történetük ezernyi kalandon átível, míg a rablások, letartóztatások, szökések váltogatják egymást. A néma mesefilm aláfestő zenéjét Henry Mancini egy olasz zenész tette fülbemászóvá.

Rózsaszín párduc - A rajzfilm

Magyarországon 1987-ben vetítették először az első két évad 15 részét. A rajzfilmet olyanok szinkronizálták, mint Mikó István és Bitskey Tibor.

Rózsaszín párduc – Sorozat

A rajzfilm ihlette filmes sorozat valódi színészekkel, 11 részből áll. A történetben a Rózsaszín párduc egy gyémánt, amit rejtélyes körülmények között folyton elrabolnak, vagy veszélyeztetik épségét. Clouseau felügyelőt, főhősünket Peter Sellers alakítja. A brit származású színész, zsidó gyökerekkel rendelkező családba született. Ahogy Poirot karakterébe David Suchet, úgy Jacquest Clousoe főfelügyelő szerepébe Peter Sellers illeszkedik bele a legjobban.

Rózsaszín párduc - Peter Sellers

A mű nem csak népszerű, de sikeres is lett, 1965-ben Oscarra jelölték a legjobb filmzene kategóriában, majd Golden Globe-ra a legjobb musical, vígjáték színész kategóriájában Peter Sellerst. 1976-ban újabb jelöléseket kapott a következő rész, több Golden Globe kategóriában, még pedig a legjobb vígjáték, a legjobb vígjáték színész és a legjobb betétdal kategóriában.

Rózsaszín párduc – Amerikai film

2006-ban megjelent az amerikai feldolgozása is a detektív francia történetnek, melyben Steve Martin alakítja furcsa, de aranyos francia akcentussal. Mind angolul, mind magyar nyelven rendkívül szórakoztató a hangzása. A játékban feltűnik Jean Reno, mint hű segédje Ponton, illetve Kevin Kline alakítja Dreyfus főfelügyelőt és nem utolsó sorban Beyonce is megcsillogtatta színészi tehetségét. 2009-ben újra kijött egy egész estés vígjáték, amely csak nem olyan szórakoztatóra sikerült, mint az első Steve Martin-os rész. A filmvilágban nem értékelték az új kezdeményezését a sztori újraalkotásának ezért 2010-ben Arany málna-díj jelöléssel alázták meg.

Steve Martin - Rózsaszín párduc

(Címlapkép forrása)

//bluegirl//

Mentés


Article Tags: ·