FILMEZZUNK.HU
Hétvégi bevételi lista, USA – Tovább tart a minyon-láz!

Hétvégi bevételi lista, USA – Tovább tart a minyon-láz!

6178

Hétvégi bevételi lista, USA – 2017. június 30-július 2.

Ezen a hétvégén már a harmadik része debütált Gru-nak a mozikban, ami gyakorlatilag a negyedik felvonás, hiszen közben kaptunk egy különálló mesét a minyonokról is. A Gru 2010-ben 56 millióval debütált, majd 251 millióig jutott el Amerikában, a második rész ezt jóval felülmúlta a maga 83 milliós kezdésével. A Minyonok-mozi még ezekre a számokra is rátudott tenni jó pár lapáttal, hiszen a 115 milliós nyitóhétvége után 1 milliárd fölé kúszott az összbevétel. Nos, ezek után hülyeség lett volna nem folytatni ezt a sikeresnek mondható franchise-t. A Gru 3. részétől senki se várta, hogy 100 millió fölött nyisson és ezt nem is tette meg, viszont a 75 millió zöldhasú, amivel elindította amerikai pályafutását, így is remeknek mondható, főleg, hogy „csak” 80 millió volt a mese büdzséje. Az alkotók kezdhetik kitalálni a következő rész történetét.

Második helyen debütált, kerek-perec 21 millió dolláros kezdéssel a Nyomd, bébi, nyomd, ami szintén kiváló eredménynek számít. Az Edgar Wright által rendezett, eredeti tervek alapján készült autós akció-mozi költségvetése 34 millió dollárra rúgott. Az elképesztően pozitív szóbeszédeknek, és a fantasztikus kritikáknak köszönhetően valószínűleg ez a film is meg fogja sokszorozni a belé fektetett pénzt. Ez a produkció is bizonyítja, hogy jóval több eredeti tervre vágynak az emberek.

Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver, 2017) - Előzetes

A Nyomd, bébi, nyomd bizonyította, hogy szükség van az eredeti tervekre is a mozikban

A hétvége legnagyobb csalódása egyértelműen A szerencse háza című vígjáték, két remek komikussal, Will Ferrell-el és Amy Poehler-el a főszerepben. A filmnek 40 milliós büdzséje volt, amihez még legalább ennyi marketing pénz is társul, de ennek ellenére mindössze 9 millióval tudtak csak kezdeni. Mivel ennél a mozinál borzalmasak a kritikusok véleménye, illetve az emberek is rossz szájízzel jönnek ki a vetítőteremből, nem adunk rá sok esélyt, hogy visszahozza a készítési költségeket.

A hétvégi bevételi lista további helyein nem sok változás történt. Ahogy az várható volt, a Transformers: Az utolsó lovag továbbra sem érdekli az amcsikat, ellenben a Wonder Woman tovább hasít, míg a Verdák 3. szintén nagyot esett. A 47 Meters Down című cápás horror-thriller még mindig bent van a legjobb tízben, a Csábítás foglalja el a nyolcadik helyet, A múmia a kilencedik, és végül a Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja zárja a sort.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Gru 3. – $75,4M / $192,3M
  2. Nyomd, bébi, nyomd – $21M / $36,8M
  3. Transformers: Az utolsó lovag – $17M / $429,9M
  4. Wonder Woman – $16,1M / $708,4M
  5. Verdák 3. – $9,5M / $173,8M
  6. A szerencse háza – $9M / $11,7M
  7. 47 Meters Down – $4,6M / $32,5M
  8. Csábítás – $3,2M / $3,5M
  9. A múmia – $2,7M / $349,6M
  10. Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja – $2,4M / $708,6M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

(Címlapkép forrása; Amerikai hétvégi bevételi lista ADATAI)

//milos//


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·