FILMEZZUNK.HU

Megérkezett az új Kacsamesék első szinkronos előzetese

5556

Kacsamesék (2017) – Előzetes

27 évvel azután, hogy a Kacsamesék készítői befejezték a gyerek-sorozat készítését, a Disney gondolt egyet és eldöntötte, hogy 2017-ben egy új generációval is megismerteti Dagobert bácsi és a három unokaöcs, Niki, Tiki és Viki kalandjait.

Amerikában 1987 és 1990 között futott, az azóta kultikussá váló rajzfilm sorozat. A kacsák azóta sem vesztettek a népszerűségükből, hiszen sokan vagyunk még most is úgy, hogy ezt választjuk a reggelink mellé desszertnek. A történet nem túl bonyolult. A világ leggazdagabb kacsájának, Scrooge McDuck-nak, azaz Dagobert bácsinak olyan orra van az üzlethez, amely a világ legtávolabbi sarkaiba is elvezeti, de még ennek az iparmágnásnak is gondjai vannak, amikor az unokaöccsei, Niki, Tiki és Viki mókázni kezdenek…

„Az új sorozat a régi energikus és kalandos szellemét hozza el egy új generációnak” – ezt nem más, mint Marc Buhaj, a Disney XD programigazgatója mondta a projektről. Majd folytatta: „A Kacsameséknek egyedülálló helye van a Disney animációs tévétörténetében, mivel a Disney-legenda Carl Barks képregényei alapján készült, és történetmesélésével, illetve művészi teljeseítményével egy olyan értékrendet állított fel az animációs szórakoztatásban, ami a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt befogadható.” Azt, hogy pontosan hány új epizódot kapunk és, hogy mi a pontos dátuma a bemutatónak, egyelőre még nem tárták a nagyközönség elé. Az eddig megosztott egyetlen képből messzemenő következtetéseket levonni nem lehet, ám mi bízunk benne, hogy fel fogja tudni idézni a régi klasszikust.

Te örülsz neki? Vagy ehhez a sorozathoz inkább nem kellene hozzányúlni?

(Címlapkép forrása)

//milos//

Mentés

Mentés


Article Tags: · · ·