Állj mellém! (Stand by me, 1986) – Kritika

A Stephen King műveiből készült filmadaptációk sora mára már igen hosszúra nőtt és nem egy modern klasszikust tartalmaz, mint például a Ragyogás, A remény rabjai, vagy a Halálsoron. Ilyen nehézsúlyú filmek mellett kell megállnia a helyét egy viszonylag kisebb, de saját zsánerében legalább akkora tiszteletnek örvendő alkotásnak, az Állj mellém!-nek.

A film a „The Body” című rövid novella alapján készült, ebből kifolyólag egy rövid, egyszerű történettel rendelkezik: egy író egy barátjának a halálhírétől elkezdi felidézni és leírni egy közös kalandjukat gyerekkorukból. Ebben a kalandban a főszereplőnk, Gordie (Wil Wheaton) három gyermekkori barátjával (akiket River Phoenix, Corey Feldman és Jerry O’Connell alakítanak) elindulnak megkeresni egy hullát, hírnévszerzés reményében. 1960 körüli évet írunk, a helyszín pedig egy fiktív kisváros, Castle Rock, Oregon államban.

Az Állj mellém! egy rövid jelenkorbeli intro után egyből a múltbéli történettel kezdődik. Eleinte az író (Richard Dreyfuss) narrációja mutatja be nekünk Chris-t, Teddy-t és Vern-t – a 3 másik főbb szereplőnket – és a köztük lévő kapcsolatot, ám ez a narráció hamar elmarad, ugyanis a négy gyermek azonnal magával ragadja a nézőt.

Ami segít életre hívni ezeket a karaktereket, ezáltal pedig bevonni minket is a kalandba, azok a fantasztikusan megírt dialógusok, illetve a kiváló gyerekszínészek akik élethűen adják elő őket.

Végeredményben pedig ezek a jelenetek, ahol ők 4-en együtt vannak és beszélgetnek, legtöbbünkből nosztalgikus hangulatot és mosolyt fognak előcsalni, elszörnyedés helyett.

Ezt a kellemes érzést és családias hangulatot közvetíti a film végig, amint főhőseink a hulla megtalálása érdekében erdőkön és mocsarakon keresztül vándorolnak, közben pedig beszélgetéseiken keresztül mi is jobban megismerhetjük őket és problémáikat. Itt kerül a filmbe egy igen erős drámai vonal is, ugyanis mindegyiküknek komoly családi sérelmeik is vannak, amik kihatnak viselkedésükre és döntéseikre. Ezeket nem részletezném, mert úgy gondolom úgy fejtik ki legjobban hatásaikat, ha nem tud róluk előre az ember, viszont annyit elárulhatok, hogy a családi erőszaktól az elhanyagoltságon keresztül a jövőjüktől való félelmükig minden megjelenik és mivel már korábban megszerettették magukat a nézőkkel, ezért minden egyes probléma hiteles és fájdalmas nekünk is. Ezen kívül került a filmbe még egy antagonista karakter is, akit Kiefer Sutherland alakít.

Ő és a bandája gondoskodnak a finálé izgalmairól, illetve a fő történetszáltól való elkalandozásokról, melyek alatt „kipihenhetjük” magunkat. 

A forgatókönyvet és a színészi játékot finoman támogatja és keretbe foglalja Rob Reiner visszafogott rendezése és egy emlékezetes végső dal (Ben E. King – Stand by Me), melyek mind a film barátságos atmoszféráját és ártatlanságát segítik. Reiner később is alkotott még maradandó filmeket, mint például A herceg menyasszonya, az Egy becsületbeli ügy, vagy A bakancslista, de véleményem szerint az Állj mellém! máig a legjobb műve.

Azon ritka alkotások egyike ez, amelyet minden generáció megnézhet és élvezni fog, sőt különböző üzeneteket is tartogat mindenki számára.

A fiatalkorbeli érésről és lelki fejlődésről szóló „coming of age” zsáner filmek egyik legerősebb képviselője, egyes elemeinek komolysága és drámaisága ellenére humoros és szerethető film. Családias világának köszönhetően a néző is úgy érzi, mintha a saját gyermekkorán ábrándozna, melyből a végén fel kell ébrednie. Ez az ébredés pedig legtöbbünkben hasonló élet értékelő gondolatokat fog ébreszteni mint a főszereplőnkben, erre pedig csak igen kevés alkotás képes.

//Taki//

Mentés

Mentés