FILMEZZUNK.HU

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) – Kritika

6596

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) kritika – A Zsiványok valóra váltották egy régi nagy álmunkat

Tavaly decemberben az egész világ feszülten és tülkön ülve várta J. J. Abrams alkotását, a Star Wars: Az ébredő Erőt. A Csillagok háborúja 7. része hatalmas kassza siker volt és a rajongók is felsóhajthattak, hogy kedvenc sci-fi-jük végre méltó folytatást kapott. Ugyan sokakat megosztott Az ébredő erő, de a Csillagok háborúja utáni valló éhségnek köszönhetően hatalmas siker lett Rey és társainak a története. A Disney által megvásárolt franchisenak az első igazi próbatétele a napokban moziba kerülő Zsivány Egyes volt, amely képes volt a régi rajongók egyik nagy álmát válóra váltani. Egy olyan egészen kiváló Star Wars történetet kaptunk amelyben az űrcsaták és a pilóták dominálnak.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet 2016 - Előzetes

A Disney nagy kockázatot vállalt mikor bejelentette, hogy a fő trilógia mellé külön álló, eltérő stílusú Csillagok háborúja történeteket fog készíteni. A merész húzás pedig az első alkalommal nagyon is bejött a vállalatnak az arányok eltalálásának köszönhetően.

A Zsivány Egyes egyszerre tér el a jól megszokott űrkalandtól és egyszerre hozza az eredeti trilógia hangulatát és látvány világát.

Az ébredő erőt sokan az Egy új remény rebootjának tartják számon és a főprobléma az volt vele, hogy túlságosan is kapaszkodott az eredetéhez és nem mert kilépni az elődje árnyékából. A hetedik rész egy nagyszerűen menedzselt nosztalgia élmény hullámvasút volt, amely vissza adta a hitünket a kedvenc űrkalandunkba, de újat nem igazán tudott számunkra felmutatni. Nem úgy, mint a Zsivány Egyes, amely számos dologban újított és mert kockáztatni mindamellett, hogy nagyszerűen utalt és vonta be a régi nagy szereplőket. Amelyben Az ébredő zseniális volt, abban a legújabb Csillagok háborúja mozi is az, a Disney képes volt megint több generációnak egyszerre megfelelni, sőt ebben a filmben már klikkesedés nélkül tudunk együtt szorítani a fő szereplőknek.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (Rogue One)

Apropó a Zsivány Egyes főhősei, ha már szóba kerültek a főszereplők. Gareth Edwards egészen új szemszögből mutatja be számunkra a lázadást, képes volt a makulátlan jó szerepét eldobni a háta mögé és sokkal realisztikusabbá, komplikáltabbá tenni a karaktereket. A Zsivány egyes tagjainak egytől egyig megvan a maga sötét története, így az események során nem csak az ellenséggel hanem önmagukkal is szembe kell nézniük. Mivel a főszereplők nem a megszokott mesebeli hangulatot hozzák, így mi is az egyik hibákkal teli önmagunkkal vívódó szakadár, lázadó pilótává válunk.

A készítőknek a legnagyobb probléma amivel szembe kellett nézniük az a történet kialakítása volt. Hollywoodban bármelyik neves forgatókönyvírónak is komoly kihívást jelentett volna egy olyan történetet megírni, amelynek mindenki ismeri az előzményeit és a cselekmény végét, folytatását is. Gareth Edwardsék ezt a nehézséget nagyszerűen hidalták át és ugyan egy kicsit döcögős, olykor elnyújtott, de sikerült egy izgalmas és kellemesen ívelő sztorit írniuk. Külön nagy dicséret érdemel Chris Weitz, Tony Gilroy forgatókönyv író páros akik képesek voltak a finálé elejére megszerettetni velünk egy tucat ismeretlen karaktert és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a játék idő végére enyhe katarzisba kerülünk. A karakter építés és megszerettetésről még csak annyit, hogy képesek voltak egy robotot is úgy megkedveltetni velünk, hogy produkció végére egész mély érzelmeket táplálunk iránta.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) – Kritika

Ahogy már említettem a film olykor döcögős és darabos, ennek köszönhetően időnként kizökkenünk a moziból, de rendre sikerül visszarázni minket az események sűrűjébe. A felvezetés egy kicsit elnyújtott és vontatott lett, de ez az időmenyiség kellett a karakterek kiépítésének és egy egészen pazar finálé felépítéséhez.

A 134 perces játékidő végén a Star Wars történelem leglátványosabb űr csatájának lehetünk szemtanúi, melynek végére a dráma a tető fokára tud hágni.

A sztori alatt végig káprázatos a látványvilág és amely igazán nagy örömre ad okot az, hogy a film hozza a régi trilógia hangulat és díszlet világát, így teljesen hitelessé válik kronológiailag is a történet.

A Zsivány Egyes végig komorabb, drámaibb stílusú mint az elődjei, de a jól időzített humor rendre remekül oldja a hangulatot amelyért K-2SO (Alan Tudyk) a felelős. A Star Wars nem arról híres, hogy a világ legjobb színészi gárdáját sorakoztatja fel és arról sem, hogy megannyi Oscar díjas alakításnak lennénk a szemtanúi. Ez pedig a legújabb produkcióban sincsen másképpen, de a színes nemzetiségű színészek közül mindenki hozza a kötelezőt. Felicity Jones (Jyn Erso) és Mads Mikkelsen (Galen Erso) apa lánya kapcsolata talán a legkiemelkedőbb az egész filmben, de Riz Ahmed, Wen Jiang és Diego Luna szerepei is találóak és aprólékosak, melyek nagyban hozzá tesznek a Zsivány Egyes színvonalához.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) – Kritika

Sajnos au Oscar-díjas Forest Whitaker nem hozta meg a várt hatást, ugyan érdekes a szerepe, de talán túlságosan is felejthető. Ha pedig a szereplőknél tartunk az előzetesből már kiderült, hogy Vader nagy úr is felfog bukkanni a történet során.

Darth Vader nem csak, hogy felbukkan hanem parádés belépőkkel hozza ránk a frászt a moziban és jelenléte toronymagasan emeli a színvonalat.

Vader egyik jelenetében szó szerint meg fagyott a levegő a moziban és végre újra ereje tejében láthattuk a legfélelmetesebb Sith nagy urat.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) – Kritika

A Zsivány egyes a hibái ellenére egy kerek, egyedi, fantasztikus alkotás lett. Igaz olykor valóban darabos és elnyújtott és néha másik szálat kellett volna kibontani az adott helyett. Mindezek ellenére összességében a franchise egy pazar új tagot kapott, amely évek múltán is az egyik legértékesebb lesz a sok közül. A Zsivány Egyes után pedig elégedetten és újra felfokozott állapotban várhatjuk az új trilógia második, míg összeségében már a franchise 8. részét, melyben remélhetjük, hogy igazán nagyot fog robbantani a Disney.

(Címlapkép forrása)

//Taki//

Mentés

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) kritika - A Zsiványok valóra váltották egy régi nagy álmunkat Tavaly decemberben az egész világ feszülten és tülkön ülve várta J. J. Abrams alkotását, a Star Wars: Az ébredő Erőt. A Csillagok háborúja 7. része hatalmas kassza siker volt és a rajongók is felsóhajthattak, hogy kedvenc sci-fi-jük végre méltó folytatást kapott. Ugyan sokakat megosztott Az ébredő erő, de a Csillagok háborúja utáni valló éhségnek köszönhetően hatalmas siker lett Rey és társainak a története. A Disney által megvásárolt franchisenak az első igazi próbatétele a napokban moziba kerülő Zsivány Egyes volt, amely képes volt a régi rajongók egyik nagy álmát válóra váltani. Egy olyan egészen kiváló Star Wars történetet kaptunk amelyben az űrcsaták és a pilóták dominálnak. A Disney nagy kockázatot vállalt mikor bejelentette, hogy a fő trilógia mellé külön álló, eltérő stílusú Csillagok háborúja történeteket fog készíteni. A merész húzás pedig az első alkalommal nagyon is bejött a vállalatnak az arányok eltalálásának köszönhetően. A Zsivány Egyes egyszerre tér el a jól megszokott űrkalandtól és egyszerre hozza az eredeti trilógia hangulatát és látvány világát. Az ébredő erőt sokan az Egy új remény rebootjának tartják számon és a főprobléma az volt vele, hogy túlságosan is kapaszkodott az eredetéhez és nem mert kilépni az elődje árnyékából. A hetedik rész egy nagyszerűen menedzselt nosztalgia élmény hullámvasút volt, amely vissza adta a hitünket a kedvenc űrkalandunkba, de újat nem igazán tudott számunkra felmutatni. Nem úgy, mint a Zsivány Egyes, amely számos dologban újított és mert kockáztatni mindamellett, hogy nagyszerűen utalt és vonta be a régi nagy szereplőket. Amelyben Az ébredő zseniális volt, abban a legújabb Csillagok háborúja mozi is az, a Disney képes volt megint több generációnak egyszerre megfelelni, sőt ebben a filmben már klikkesedés nélkül tudunk együtt szorítani a fő szereplőknek. Apropó a Zsivány Egyes főhősei, ha már szóba kerültek a főszereplők. Gareth Edwards egészen új szemszögből mutatja be számunkra a lázadást, képes volt a makulátlan jó szerepét eldobni a háta mögé és sokkal realisztikusabbá, komplikáltabbá tenni a karaktereket. A Zsivány egyes tagjainak egytől egyig megvan a maga sötét története, így az események során nem csak az ellenséggel hanem önmagukkal is szembe kell nézniük. Mivel a főszereplők nem a megszokott mesebeli hangulatot hozzák, így mi is az egyik hibákkal teli önmagunkkal vívódó szakadár, lázadó pilótává válunk. A készítőknek a legnagyobb probléma amivel szembe kellett nézniük az a történet kialakítása volt. Hollywoodban bármelyik neves forgatókönyvírónak is komoly kihívást jelentett volna egy olyan történetet megírni, amelynek mindenki ismeri az előzményeit és a cselekmény végét, folytatását is. Gareth Edwardsék ezt a nehézséget nagyszerűen hidalták át és ugyan egy kicsit döcögős, olykor elnyújtott, de sikerült egy izgalmas és kellemesen ívelő sztorit írniuk. Külön nagy dicséret érdemel Chris Weitz, Tony Gilroy forgatókönyv író páros akik képesek voltak a finálé elejére megszerettetni velünk egy tucat ismeretlen karaktert és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a játék idő végére enyhe katarzisba kerülünk. A karakter építés és megszerettetésről még csak annyit, hogy képesek voltak egy robotot is úgy megkedveltetni velünk, hogy produkció végére egész mély érzelmeket táplálunk…

Értékelés

Színészi alakítás - 77%
Történet - 84%
Látványvilág - 90%
Izgalom - 82%
Filmezzünk.hu - 87%
IMDB - 83%

84%

User Rating: Be the first one !
84

Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · ·