Rendíthetetlen (Unbroken, 2014) – Kritika

Louis Zamperini erőtlenül feküdt a gyönyörű Berlini Olimpiai stadion gyepén. Még mindig bátyja, Pete szava zakatoltak fejében: „az életre szóló dicsőség megér egy pillanatnyi szenvedést”. A fiatal, tizenkilenc éves amerikai felé két edző rohant vadul a stopperüket rázva. Az óra, ami Louis 5000 méteres döntőjének utolsó körét mérte hihetetlen eredményt mutatott:

Az 5000 méteres olimpiai bajnoknak az utolsó köre 69,2 másodperc volt, Louisnak pedig — aki életében eddig csak négyszer ált rajthoz ezen a távon, mivel egyébként egy mérföldes futó volt — 56 másodperc! Az ígéretes versenyző ekkor még nem sejtette, hogy hamarosan milyen borzalmak várnak rá.

 A kaland New York-i Oleanban kezdődött 1917. január 26-án mikor az olasz származású fiú meglátta a napvilágot. Louisnak mozgalmas gyerekkora volt, pár éves korában leugrott a mozgó vonatról, máskor pedig fejest ugrott egy olajos aknába és kis híján megfulladt. Olyan is előfordult, hogy a szomszédnak kellett visszavarrnia Louis leszakadt lábujját… A család Torrancebe költözött, ahol ő lett a város réme. Mindent ellopott amit mozdítható volt és előszeretettel verekedett. Már egészen fiatalon rászokott a dohányzásra és megismerkedett az alkohollal is. Zamperiniéknél mindennapos vendég volt a rendőrség, ha fiú így folytatja egyértelműen egy csavargó bűnöző vált volna belőle.

Louis bátya Pete szöges ellentéte volt öccsének, tisztelettudó mintadiák volt és kiváló sportoló. Ő volt az, aki öccsében felfedezte a szunnyadó tehetséget. Igaza volt, az egykori lókötő elkezdte sorra nyerni a versenyeket és közben az emberek szívét is maga mellé állította. Fiatal kora miatt nem juthatott ki a saját, 1 mérföldes számában az olimpiára, de csoda módján 5000 méteren – amit életében nem futott – kivívta az olimpiai kvótát. Louis Berlinben is megőrizte tolvaj mivoltát. Itt a Birodalmi Kancellárián büszkén tornyosuló horogkeresztes zászlót nézte ki. A villámléptű futónak sikerült is megszerezni a zászlót és nevéhez híven futásnak eredt, míg az őrök figyelmeztető lövése meg nem állította. Végül a németek ajándékba odaadták neki a zászlót. A tizenkilenc éves amerikai az 1936-os olimpián a 8. helyen végzett egy szenzációs hajrával a végén, ami Hitlernek is szemet szúrt és a kancellár személyesen gratulált a Torrance-i veszedelemnek. Mindenki tudta, hogy 1940-ben Louis arannyal fog hazatérni Helsinkiből, de a háború közbeszólt.

Zamperenit besorozták a légi hadosztályba, pedig tériszonya volt. Ennek ellenére kiváló bombázótiszt lett belőle, míg egy napon a csendes óceán felett le nem zuhantak egy B-24-essel. Hárman élték túl a balesetet a tízfős legénységből. Louin kívül Allen Phillips pilóta, aki kiváló barátja volt és egy ismeretlen, Mac nevű újonc. Víz és élelem nélkül két gumicsónakon sodródtak az ellenséges vizeken. A balesetet szenvedett katonák egy elfogott sirálynak a csontjaiból készült horgokkal szereztek élelmet. Egy száraz forró napon egy repülő tűnt fel az égen. Japán bombázó volt. Az ellenség azonnal géppuskatűzzel üdvözölte őket, mire a rémült amerikaiak a vízbe vetették magukat. De itt a cápáknak szúrtak szemet, akik természetesen megtámadták őket.

A repülő újra és újra lecsapott. Csak louinak volt ereje ismételten a vízbe ugrani, ahol a cápákkal vívott élet-halál harcot. Ezt a mutatványt Loui Zamperini nyolcszor ismételte meg. Mikor pedig visszamászott a csónakba elképedve látta, hogy két társa sértetlenül fekszik miközben a csónakot szitává lőtték. A hajó süllyedni kezdett és a cápák ismételten támadásba lendültek. Hármójuk közül az egyik pumpálta a csónakot, a másik ragasztotta, foltozta, míg a harmadik az evezővel tartotta távol a ragadozókat. A harc 24 órán keresztül tartott. Loui Zamperinni és Allen Philips 47 napot töltött a végtelen tengeren, a megpróbáltatásokat sajnos Mac nem élte túl.

A két katona hadifogságba került ahol embertelen bánásmódban részesültek. Leírni is fájdalmas min kellett keresztülmenniük és mennyi megaláztatást kellett kibírniuk. Louist kinézte magának a legkegyetlenebb őr, akit csak Madárként emlegettek. A fiatal olimpikon nem hagyta magát megtörni pedig, Vatanabe a „ Madár” minden nap megkínozta. Louis egyik tettéről legendák terjengtek a fogolytáborban, erőt adva társainak. A negyven kilóra lefogyott Zamperninek egy két méteres gerendát kellett maga fölött tartania. Az őrök legnagyobb meglepetésére 37 percig bírta.

Amikor háború véget ért, kiszabadult a fogságból, de a harcok tovább folytak mélyen megsebzett lelkében. Alkoholista lett és rémálmok gyötörték, közben felesége egyre jobban aggódott érte.

Louis egy napon Billy Graham prédikációján befogadta Jézus Krisztust a szívébe. Megszabadult a félelmektől, az alkoholfüggőségből és megbocsátott ellenségeinek, új emberré vált.

Zamperini későbbi éveiben zűrös hátterű fiataloknak szervezett tábort, és világszerte hirdette történetét és találkozását Istennel. Egész életében fiatalos maradt, 81 évesen gördeszkázni tanult, 84 évesen pedig futott az olimpiai lánggal — Japánban!

A hihetetlen történetet Laura Hillenbrand írta meg csodálatos érzékkel és a könyv bestseller lett. Hollywood szintén felfigyelt Louisra: Angelina Jolie Rendíthetetlen című filmjét 2015. február 5-én mutatták be a mozikban és három Oscar díjra is jelölték. Mindenképpen merész vállalkozásnak tűnik egy ilyen nagy sikerű könyvnek a megfilmesítése.

A Rendíthetetlen elején máris a világháború közepébe csöppenünk ahol Zamperini és társai az óceán fölött repülnek egy B-24-essel. A fő szereplő a háborúban emlékszik vissza gyerekkorára és a sportolóként eltöltött éveire. Ez elsőre jó ötletnek tűnik, viszont így kevésbé ismerjük és szeretjük meg a főhőst. A Rendíthetetlen látványosan mutatja be a tengeren való sodródást és a japán tábor borzalmait. Angelina Jolie érdekesen szemlélteti, hogy a fiatalon előszeretettel verekedő Louisnak mekkora önuralmat kellett gyakorolnia az őt rendszeresen megalázó Vatanabével szemben, valamint, hogy az emberi akaratnak, élni akarásnak mekkora ereje van.

A Louis Zamperinit alakító színész (Jack O’Connell) nem egy szuperhőst játszik, aki megmenti a fél világot, hanem egy egyszerű olimpikont, aki nem ismer lehetetlent.

Az elmúlt években megannyi film jelent meg a bosszúállásról és a sérelmek megtorlásáról. Talán pont ezért lehet értékes ez a film, mert a fő üzenete a megbocsátás. A bosszúállás nem válasz a sérelmekre, a rendező a kiutat a hitben látja és a megbocsátás erejében. Angelina Jolie filmadaptációja ugyan nem nyíltan, de Istent mindenképpen pozitív személynek állítja be, aki Louis Zamperinit megvédte és megőrizte a háborúban, mert terve volt az életével.

A könyv zsenialitása miatt lehet némi hiányérzetünk a Rendíthetetlen című filmmel kapcsolatban, de aki nem olvasta a regényt arra mindenképpen nagyobb benyomást tesz az alkotás. Azt, hogy a fiatal rendezőnő sikeresen vette-e az akadályt, mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Összességében a rendíthetetlen című film több értéket és üzenet is hordoz magában. A Rendíthetetlen premierjét sajnos Louis Zamperini már nem élhette meg. 2014. július 2-án hunyt el, 97 éves korában a kaliforniai Los Angelesben.

/Taki/