FILMEZZUNK.HU
Érkezik A passió folytatása

Mel Gibson megrendezi A passió folytatását

4834

Megkapja folytatását a nagy vitákat kiváltó A passió, melyet újra Mel Gibson fog rendezni

Randall Wallace, aki nem mellesleg A rettenthetetlen forgatókönyvírója elárulta a Hollywood Reporter interjújában, hogy A passió folytatásán dolgozik közösen Mel Gibson-nal. Állításai szerint a történet ott fog folytatódni, ahol az előző abbamaradt, azaz Jézus feltámadása lesz a fókuszba helyezve. Jézus utolsó tizenkét óráját mutatta be a 12 évvel ezelőtti mozifilm.

„Mindig is foglalkoztatott Jézus feltámadásának a témája. Régóta meg akarom írni a történetét, hogy mindenki megismerje. – mondta Randall”

Az elképzelések szerint a folytatás címe a „Resurrection of the Christ” nevet fogja kapni. Gibson szóvivője egyelőre nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a színész-rendező részt vesz a film előkészítésében. A rendező és forgatókönyvíró barátja legutóbb a Hacksaw Ridge című, Észak-Amerikában novemberben debütáló második világháborús drámán dolgoztak együtt, melyben Mel Gibson színészi szerepet is vállalt. A passió első részéről hónapokig beszéltek, nevezték antiszemitának, sértőnek, de a legenyhébb esetben is ellentmondásosnak. A Daily Telegraph kritikusa a következőket nyilatkozta a 2004-ben megjelent filmről:

„A 126 perces alkotás egyszerűen brutálisan véres, kétórányi fájdalom, szenvedés és kínzás.”

Jó üzletnek bizonyult az első epizód az Oscar-díjas Mel Gibsonnak, annak ellenére, hogy a teljes forgatás költségét – közel ötmilliárd forintnyi összeget – saját zsebéből fizette. Már a nyitó hétvégén 83 milliót kaszált, majd meg sem állt világviszonylatban 612 millió amerikai dollárig, amely magyar pénzre lefordítva 153 milliárd forintot jelent. Csak a tengerentúlon volt képes 370 millió zöldhasúra.

Kíváncsian várjuk mit fognak kihozni Jézus feltámadásának a történetéből!

(Címlapkép forrása)

//milos//


Article Tags: