FILMEZZUNK.HU
Hétvégi bevételi lista, USA – 2016. május 23.

Hétvégi bevételi lista, USA – 2016. május 23.

2248

Hétvégi bevételi lista, USA – Amerika Kapitánya belépett a milliárdosok klubjába!

A kemény kritikák ellenére nem indított rosszul az Angry Birds: A film. A finn filmtörténelem toronymagasan legnagyobb költségvetésével készült produkció – szám szerint 73 millió dollárból – első amerikai hétvégéjén 39 milliót kapart össze. A mérges madaraknak nagyon nem kell búslakodniuk, hiszen világviszonylatban már át is lépték a 150 millió dollárt, azaz már most kétszer annyit kerestek az alkotók, mint amennyi a büdzsé volt. (Kemény hangvételű kritikánkat itt olvashatod az Angry Birds-ről) Második helyen, 50%-os eséssel az Amerika Kapitány: Polgárháború áll, amelynek sikerült átlépni az egy milliárd dolláros álomhatárt. Az amerikai hétvégi bevételi lista legnagyobb meglepetése – lehet, hogy csak számomra -, hogy a Zac Efron és Seth Rogen páros jobban teljesített, mint a Ryan Gosling, Russell Crowe duó. A Rossz szomszédság 2. felvonása 21 millióval, míg a Rendes fickók 11 millió zöldhasúval nyitott.

Az idei év egyik legkellemesebb moziélménye, A dzsungel könyve mindössze csak 32%-ot esett előző hetéhez képest, így újabb 11 millió dollárt pakolt az eddigi összterméshez. Hatodik a George Clooney és Julia Roberts főszereplésével készült, a kritikusok által nem túl szeretett Pénzes cápa. Két millióval hetedik a The Darkness. Hihetetlen de még mindig Top10-es tud lenni a Zootropolis! Lassan kezdem azt hinni, hogy a jövő februárban rendezendő Oscar gálán nem sok babér fog teremni más animációs mesének. Tizenkettedik hetében jár az állatos mese és már csak 19 millió dollár kéne az egy milliárd dollárhoz. Nagyon szurkolunk nekik! A hétvégi bevételi lista utolsó két helyét A Vadász és a Jégkirálynő, illetve az Anyák napja zárja.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Angry Birds: A film – $39M / $151M
  2. Amerika Kapitány: Polgárháború – $33,1M / $1,05Mrd
  3. Rossz szomszédság 2. – $21,7M / $51,7M
  4. Rendes fickók – $11,2M / $11,2M
  5. A dzsungel könyve – $11M / $857,6M
  6. Pénzes cápa – $7M / $36,3M
  7. The Darkness – $2,3M / $8,4M
  8. Zootropolis – Állati nagy balhé – $1,7M / $981,8M
  9. A Vadász és a Jégkirálynő – $1,1M / $157,9M
  10. Anyák napja – $1,1M / $31,2M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

(Címlapkép forrása; Amerikai hétvégi bevételi lista ADATAI)

//milos//


Article Tags: