FILMEZZUNK.HU
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story, 2016) - Előzetes

A 20 legjobban várt film 2016 második felében

4515

A 20 legjobban várt film, amit még idén mindenképpen látnod kell!

Lassan letudhatjuk 2016 első felét, de a mozifilmek tekintetében nincsen megállás, sőt! Hamarosan kezdődik a nyár, és ha nyár, akkor bizony érkeznek a nagyszabású, szuper látványos popcornmozik. Ám nem csak a nyári szünetben fogunk találkozni a legjobban várt filmekkel. Idén, ha valamelyik produkció meg tudja szorítani a már bemutatott Amerika Kapitány harmadik részét a bevételeket tekintve, az bizony csak év végén érkezik a nagyközönség elé. Bár ki tudja, ne legyen igazam…Most lássuk, mely a 20 legjobban várt film a hátralévő évben!

Sorrendben olvashatjátok, végén van a számunkra legjobban várt film!

20. Szellemirtók (Ghostbusters)

Erin Gilbert (Kristen Wiig) és kollégája, Abby Yates (Melissa McCarthy) hisznek a szellemekben. Olyannyira, hogy egy könyvet is írtak a létezésükről. Sikert azonban nem arattak vele, sőt, csak megvetés és gúny tárgya lettek miatta. Amikor évekkel később Manhattanben egyre több kísértet tűnik fel, Erinre, Abby-re és két másik kollégájára marad a feladat, hogy elbánjanak velük.

Rendező: Paul Feig
Magyar mozibemutató: 2016. július 28.

19. Bridget Jones babát vár (Bridget Jones’s Baby)

2016-ban végre tovább folytatódnak a negyvenes éveibe lépő Bridget Jones (Renée Zellweger) kacagtató kalandjai. Miután igent mondott Darcy (Colin Firth) lánykérésére, csakhamar kiderül, hogy Bridget állapotos, és ez alaposan felforgatja életét. A probléma ugyanis az, hogy hősnőnknek fogalma sincs arról, hogy ki a születendő gyermek apja.

Rendező: Sharon Maguire
Magyar mozibemutató: 2016. szeptember 15.

18. Deepwater Horizon

2010. áprilisában egy tengeri olajfúrótornyon történt robbanás az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb olajkatasztrófáját eredményezte. A film főhősei Mike Williams (Mark Wahlberg), a nyugodt körülmények között családapa és főállású mérnök, és Andrea Fleytas (Gina Rodriguez), aki miután észreveszi a szivárgást, értesítteti a partiőrséget, azonban úgy tűnik, a katasztrófa elkerülhetetlenné válik.

Rendező: Peter Berg
Magyar mozibemutató: 2016. szeptember

17. Szenilla nyomában (Finding Dory)

Egy évvel Némó kalandjait követően az amnéziás Szenilla útra kel, hogy végigússzon Kalifornia teljes partvidékén és megtalálja szüleit és barátait.

Rendező: Andrew Stanton és Angus MacLane
Magyar mozibemutató: 2016. június 16.

16. Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2)

Egy évvel azután, hogy a Négy Lovas óriási sikert aratott a közönség előtt, most visszatérnek, hogy egy új ellenséggel nézzenek szembe. Akciójukat, mellyel újra egy rablást szeretnének álcázni, egy technikai zseni, Walter Mabry (Daniel Radcliffe) feltűnése teszi veszélyessé és kiszámíthatatlanná.

Rendező: Jon M. Chu
Magyar mozibemutató: 2016. június 9.

15. Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

Az Amanda Waller vezette titkos, A.R.G.U.S. nevű szervezet összegyűjtötte a világ gonoszainak nagy részét és egy különleges börtönben helyezte el őket, ahonnan megszökni lehetetlen. A cég azonban ajánlatot tesz minden elítélt felé, aki szolgálatot vállal náluk, kiszabadulhat. Az erre hajlandó gonoszokból létrejön az Öngyilkos Osztag, melyet akkor vetik be, ha az emberiség tényleg igazán nagy bajba kerül. Tagjai közt kegyetlen gyilkosokat, kiszámíthatatlan őrülteket találhatunk, akik bár kiszámíthatatlanok, teljesítik, amit vállaltak, s jót cselekednek… Persze ebben sosem lehetünk biztosak.

Rendező: David Ayer
Magyar mozibemutató: 2016. augusztus

14. Az utazók (Passengers)

A Passengers története szerint egy utasszállító űrhajó egy távoli bolygó felé tart több ezer emberrel a fedélzetén. Az egyik hálókamra meghibásodása miatt egy férfi (Chris Pratt) 90 évvel a tervezett érkezés előtt felébred. Ahogy telik az idő, szembe kell néznie az öregedéssel, és azzal, hogy magányosan fog meghalni, végül azonban úgy dönt, felébreszt egy másik utast (Jennifer Lawrence).

Rendező: Morten Tyldum
Magyar mozibemutató: 2016. december

13. A könyvelő (The Accountant)

Egy törvényszéki alkalmazott tisztára mossa kétes hírű ügyfeleinek könyvelését…

Rendező: Gavin O’Connor
Magyar mozibemutató: 2016. október

12. La La Land

Egy jazz zongorista története, aki beleszeret a gyönyörű, feltörekvő Los Angeles-i színésznőbe.

Rendező: Damien Chazelle
Magyar mozibemutató: 2016. december

11. Tarzan legendája (The Legend of Tarzan)

Évek teltek el azóta, hogy Tarzan (Alexander Skarsgard) otthagyta a dzsungelt, hogy nemes úrhoz méltó életet élhessen Greystoke lordjaként John Clayton III néven. Persze ahhoz, hogy ezt megszokja imádott feleségének, Jane-nek (Margot Robbie) a társaságára is szükség volt. Most az angol Parlament visszaküldi őt a Kongói Demokratikus Köztársaságba, különleges nagyköveti teendőkkel. Tarzan nem is sejti, hogy ezzel ő csak egy összeesküvés bábja lesz, melyet a bosszú és a kapzsiság vezérel…

Rendező: David Yates
Magyar mozibemutató: 2016. június 30.

10. Énekelj! (Sing)

Buster (Matthew McConaughey-hang) egy koala, aki egy színház tulajdonosa. Nagyon szeretné visszanyerni elveszett dicsőségét, ezért megszervezné a világ legnagyobb dalversenyét, ami sok állatot vonzana, akik sztárrá szeretnének válni. Ott van például a tréfacsináló arrogáns egér, vagy egy tizenéves lámpalázas elefánt, valamint a 25 malacgyerektől stresszes koca is. A rendezvény megszervezésében a Eddie (John C. Reilly-hang), a bárány, Buster legjobb barátja lesz segítségére a színházigazgatónak.

Rendező: Garth Jennings
Magyar mozibemutató: 2016. december

9. Jack Reacher: Never Go Back

Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér régi bázisára Virginiába, hogy vacsorára vigyen egy nőt, aki nem mellesleg az állomás parancsnoka. Mire Jack odaér, a nőt koholt vádakkal letartóztatják, és rá hárul a feladat, hogy bizonyítsa a nő ártatlanságát.

Rendező: Edward Zwick
Magyar mozibemutató: 2016. október

8. Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond)

A James T. Kirk (Chris Pine) kapitány vezette USS Enterprise-t most idegen lények támadják meg, és az ütközet során el is pusztítják az űrhajót. A legénység egy ismeretlen bolygóra kényszerül leszállni, ahol egy könyörtelen új ellenséggel kell szembenézniük, amíg kitalálják, hogyan juthatnának haza.

Rendező: Justin Lin
Magyar mozibemutató: 2016. augusztus 11.

7. A függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence)

Az idegenek nem nyugszanak bele, hogy a földiek egyszer már meghiúsították az inváziós törekvéseiket. Új generációik újra útra kelnek, hogy leigázzák bolygónkat. Az emberiség azonban felkészült a harcra: a korábban szerzett tapasztalatokból és az idegenek megismert technológiájából felvértezve meg kívánja védeni a Földet.

Rendező: Roland Emmerich
Magyar mozibemutató: 2016. június 23.

6. Rendes fickók (The Nice Guys)

1970-ben járunk, Los Angelesben. Úgy látszik egymástól függetlenül két bűnügy is történik egyszerre: eltűnik egy nő, illetve egy pornósztár látszólag öngyilkosságot követ el. Jackson Healy (Russell Crowe) a magánnyomozóval, Holland March-sal (Ryan Gosling) közösen próbálják meg feltárni az igazságot. A nyomozás során életveszélybe kerülnek, hiszen egy magas szintű összeesküvés bontakozik ki a szemük előtt, a szálak elvezetnek egy sikeres bérgyilkosig, illetve érintik a legfelsőbb bíró személyét is.

Rendező: Shane Black
Magyar mozibemutató: 2016. május 26.

5. A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets)

Max egy pudli, akinek kényelmes kis élete gyökerestül a feje tetejére áll, amikor gazdája hazahoz egy másik kutyát, egy Duke nevű keveréket. A két kutya eleinte nem jön ki jól egymással, de amikor rájönnek, hogy Hógolyó, a nyuszi hadsereget toboroz olyan állatokból, melyeknek kitették a szűrét otthonról, és bosszút akar állni azokon, akik még a boldog családi fészekben élnek, Max és Duke összefog, hogy meghiúsítsák a gonosz tervet.

Rendező: Chris Renaud és Yarrow Cheney
Magyar mozibemutató: 2016. augusztus 4.

4. Harc a szabadságért (Free State of Jones)

Egy déli farmer, Newt Knight (Matthew McConaughey) fellázad a Konföderáció ellen és néhány hasonló gondolkozású társával együtt saját államot alapít. Amikor feleségül veszi Rachelt (Gugu Mbatha-Raw), a fekete nőt, ezáltal létrehozza a déli államok első vegyes bőrszínű közösségét.

Rendező: Gary Ross
Magyar mozibemutató: 2016. július 14.

3. Jason Bourne

Matt Damon visszatér legikonikusabb szerepében, mint Jason Bourne. A Bourne csapda és A Bourne ultimátum rendezője, Paul Greengrass áll ismét a kamerák mögé a nagy sikerű akció sorozat újabb izgalmas, látványos fejezetéhez, melyben a CIA leghalálosabb ügynöke előjön az árnyékból.

Rendező: Paul Greengrass
Magyar mozibemutató: 2016. július 28.

2. Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story)

Lázadók egy csoportja nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy egy küldetés során ellopja a Halálcsillag terveit. Ha ez sikerül nekik, a galaxis megmenekül a Birodalom halálos építményétől, mellyel egyetlen szempillantás alatt akár bolygókat is eltörölhetnének a Föld színéről.

Rendező: Gareth Edwards
Magyar mozibemutató: 2016. december 15.

1. A hét mesterlövész (The Magnificent Seven)

Hét mesterlövész jön össze a vadnyugaton, hogy segítsenek egy falu lakóinak legyőzni a folyton visszatérő kegyetlen tolvajokat.

Rendező: Antoine Fuqua
Magyar mozibemutató: 2016. szeptember 22.

Ez volt számunkra a 20 legjobban várt film az év hátralévő részében. Várjuk hozzászólásban, vagy FACEBOOK oldalunkon kommentben, hogy neked melyik a legjobban várt film az idei évben!

(20 legjobban várt film címlapkép forrása)
(20 legjobban várt film történetek forrása itt és itt)

//milos//


Article Tags: