FILMEZZUNK.HU

A mi emberünk (2016) – Előzetes

18373

A mi emberünk (Our Kind of Traitor, 2016) – Előzetes

Izgalmas thriller a láthatáron! John le Carré író egyik legismertebb könyvéről, A mi emberünk című 2010-es irományról gondolták úgy, hogy itt az ideje megfilmesíteni. Az író, eredeti nevén David John Moore Cornwell a kémregény-irodalom egyik legismertebb alakja. Többek között neki köszönhetjük A kém, aki bejött a hidegről című olvasmányt, A panamai szabót, vagy azt Az elszánt diplomatát, mely filmes formájában Oscar-t és Golden Globe-ot is tudott nyerni. A rendező Susanna White eddig inkább szerelmi drámákkal villogott, mint például a Jane Eyre vagy a 2005-ös Pusztaház örökösei. Mostani produkciójához igazán nagy neveket sikerült leszerződtetni az alkotóknak, úgyhogy mi kíváncsian várjuk mi fog kisülni ebből az izgalmasnak tűnő thrillerből.

A mi emberünk tartalma

Egy fiatal oxfordi tanár és ügyvéd barátnője vakációra mennek Antiguára. A kellemesen ígérkező nyaralás során megismerkednek egy orosz milliomossal, azonban az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek, amikor a pár az orosz maffia és a Brit Titkosszolgálat között találja magát. Csakhamar rá kell döbbenniük, hogy senkiben sem bízhatnak.

Szereplők: Ewan McGregor, Damian Lewis, Naomie Harris, Stellan Skarsgård, Jeremy Northam, Alicia von Rittberg, Alec Utgoff, Mark Stanley, Saskia Reeves

Amerikai mozibemutató: 2016. július 1.

(Címlapkép forrása; Történet forrása)

//milos//


Article Tags: