Angry Birds: A film (The Angry Birds Movie, 2016) – Kritika
Az Angry Birds egy kétdimenziós ügyességi és logikai elemeket ötvöző videojáték, melyet a finn Rovio Mobile fejlesztett, és az Apple cég iOS rendszerein vált elérhetővé elsőként, 2009. decemberében. Azóta ebből a változatból több, mint 12 millió példány kelt el, ami arra ösztökélte a fejlesztőket, hogy itt az ideje ebből a játékból is filmet, pontosabban mesét készíteni. Az applikációt gyártó Rovio a finn filmtörténet legnagyobb költségvetésű filmjét készítette el, körülbelül a tízszeresét – 75 millió dollárt – költve az eddigi rekorder gyártási költségének. A címmel nem sokat vacilláltak, hiszen a brandet megtartva, Angry Birds: A film lett a mese neve. Vajon megérte ennyit fektetni a mérges madarak megfilmesítésébe? A válaszunk: NEM!
Gyorsan vegyük át a történetet. Létezik egy sziget, ahol csak madarak élnek, akik valamiért elfelejtettek megtanulni repülni. Pirost, Sárga banánt és Fekete bombát a sziget bírója dilidokihoz száműzi, hiszen az átlagnál gyorsabban képesek dühbe gurulni. Egy nap beállít a szigetre egy Zöld malac, aki azt a tervet szövögeti a kis csipet csapatával, hogy ellopja a szigetről az összes, még ki nem kelt tojást, ugyanis szeretne a saját földrészén enni ebédre egy jó nagy adag tojásrántottát. Igen ám, de a három muskétás ezt nem hagyja és bár az elején még ellenzik madártársaik az ellenállást, a végére egység kovácsolódik és győz a jó. Vagy nem? Spoilerezni nem szeretnék…
Szülők figyelem!
Sajnos az Angry Birds: A film alkotói engedtek a melegek jogaiért küzdők szervezet követeléseinek és több, látványosabbnál-látványosabb forró utalást is belepakoltak a hat éven felülieknek szánt mesébe. A legszembetűnőbb a villámléptű sárga banános madárfiú férfiakért való rajongása volt. Találkozhattunk leszbikus anyukákkal, akik madártársaiknak szurkolva várták, hogy visszakerüljön hozzájuk a még tojásban lévő gyermekük. Egy perverz sast is sikerült Istenként ábrázolni, hátha megnézik a 7-8 éves töpörtyűk is. Persze egy erotikus tartalommal bíró szobor sem maradhatott ki mindenki kedvenc gyermekkori – valakinek felnőttkori – játékának filmbéli változatából. De, hogy mi a hab azon a bizonyos tortán? Amikor vége lett a mozinak és felcsendült Gloria Gaynor-tól az I Will Survive, ami köztudottan az LMBT szervezet (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) egyik dicshimnuszának számít.
És akkor milyen is volt valójában a mese? Az talán mindent elmond, hogy a premier napján, Magyarország egyik legnagyobb városának mozijában, főműsoridőben, egy 300 fős teremben öten ültünk összesen. Gagyi, sokszor vontatott, kevésszer megmosolyogtató, nagyon erőltetett. Az Angry Birds: A film producerei kicsit lehettek volna bölcsebbek és ha már ennyi pénzt szórtak bele a mesébe, leszerződtethettek volna jóval rutinosabb rendezőket is. A két elsőfilmes direktor munkáján nagyon érződött a biztonsági játék, nem mertek semmi újdonságot belevinni a világ legmérgesebb madarainak filmjébe. Pedig nem is olyan régen Pekka Rantala a Rovio cég vezetője a következőket nyilatkozta: „Sok rosszat mondhatnak ránk, de azt biztos nem, hogy gyávák volnánk.” Ezzel a mondatával bőven lehetne vitatkozni. Valahol arra is vágytam, hogy a történet nézése közben majd néha hatalmába kerít egy nosztalgikus emlék, mert bizony régen engemet sem egyszer kaptak rajta, hogy a telefonomat nyomkodom, miközben a falakat bombázom a szigorú madarakkal. Hát nem kerített, sőt! Olyan gondolataim támadtak a produkció nézése közben, hogy inkább átosonok egy másik terembe és harmadszorra is megnézem a Zootropolist. Lehet jobban jártam volna…
Van egyáltalán bármi pozitívum? A sok-sok beleköltött millió meglátszik a kidolgozottságon. A két rendező, Clay Kaytis és Fergal Reilly, akiknek nem mellesleg ez az első mozijuk, szép munkát végeztek. A madarak, a látványvilág, az építmények NB1-es munka. A legjobban a kis szárnyasok tetszettek, akik nagyon aranyosra sikeredtek. Ami picit – de tényleg nem sokat – emel még az alacsony színvonalon az Blake Shelton, country énekes leszerződtetése volt egy dal erejéig. Az Angry Birds: A film legjobb öt perce az volt, amikor felcsendült napjaink egyik legkedveltebb énekesének a dala.
Összességében az Angry Birds: A film egy hatalmas csalódás volt számomra. Kevés volt benne a jó poén, a humoros egysoros beszólás, amiket ugye egy mérges, nagy dumás madártól várnánk. Sokszor az alvás kerülgetett, pedig nem este 10-kor kezdtük el nézni…
Angry Birds: A film (The Angry Birds Movie, 2016) - Kritika Az Angry Birds egy kétdimenziós ügyességi és logikai elemeket ötvöző videojáték, melyet a finn Rovio Mobile fejlesztett, és az Apple cég iOS rendszerein vált elérhetővé elsőként, 2009. decemberében. Azóta ebből a változatból több, mint 12 millió példány kelt el, ami arra ösztökélte a fejlesztőket, hogy itt az ideje ebből a játékból is filmet, pontosabban mesét készíteni. Az applikációt gyártó Rovio a finn filmtörténet legnagyobb költségvetésű filmjét készítette el, körülbelül a tízszeresét - 75 millió dollárt - költve az eddigi rekorder gyártási költségének. A címmel nem sokat vacilláltak, hiszen a brandet megtartva, Angry Birds: A film lett a mese neve. Vajon megérte ennyit fektetni a mérges madarak megfilmesítésébe? A válaszunk: NEM! Sárga banánt, Pirost és Fekete bombát a sziget bírója dilidokihoz száműzi, hiszen az átlagnál gyorsabban képesek dühbe gurulni.Gyorsan vegyük át a történetet. Létezik egy sziget, ahol csak madarak élnek, akik valamiért elfelejtettek megtanulni repülni. Pirost, Sárga banánt és Fekete bombát a sziget bírója dilidokihoz száműzi, hiszen az átlagnál gyorsabban képesek dühbe gurulni. Egy nap beállít a szigetre egy Zöld malac, aki azt a tervet szövögeti a kis csipet csapatával, hogy ellopja a szigetről az összes, még ki nem kelt tojást, ugyanis szeretne a saját földrészén enni ebédre egy jó nagy adag tojásrántottát. Igen ám, de a három muskétás ezt nem hagyja és bár az elején még ellenzik madártársaik az ellenállást, a végére egység kovácsolódik és győz a jó. Vagy nem? Spoilerezni nem szeretnék... Szülők figyelem! Sajnos az Angry Birds: A film alkotói engedtek a melegek jogaiért küzdők szervezet követeléseinek és több, látványosabbnál-látványosabb forró utalást is belepakoltak a hat éven felülieknek szánt mesébe. A legszembetűnőbb a villámléptű sárga banános madárfiú férfiakért való rajongása volt. Találkozhattunk leszbikus anyukákkal, akik madártársaiknak szurkolva várták, hogy visszakerüljön hozzájuk a még tojásban lévő gyermekük. Egy perverz sast is sikerült Istenként ábrázolni, hátha megnézik a 7-8 éves töpörtyűk is. Persze egy erotikus tartalommal bíró szobor sem maradhatott ki mindenki kedvenc gyermekkori - valakinek felnőttkori - játékának filmbéli változatából. De, hogy mi a hab azon a bizonyos tortán? Amikor vége lett a mozinak és felcsendült Gloria Gaynor-tól az I Will Survive, ami köztudottan az LMBT szervezet (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) egyik dicshimnuszának számít. A film alkotói engedtek a melegek jogaiért küzdők szervezet követeléseinek és több, látványosabbnál-látványosabb forró utalást is belepakoltak a hat éven felülieknek szánt mesébe.És akkor milyen is volt valójában a mese? Az talán mindent elmond, hogy a premier napján, Magyarország egyik legnagyobb városának mozijában, főműsoridőben, egy 300 fős teremben öten ültünk összesen. Gagyi, sokszor vontatott, kevésszer megmosolyogtató, nagyon erőltetett. Az Angry Birds: A film producerei kicsit lehettek volna bölcsebbek és ha már ennyi pénzt szórtak bele a mesébe, leszerződtethettek volna jóval rutinosabb rendezőket is. A két elsőfilmes direktor munkáján nagyon érződött a biztonsági játék, nem mertek semmi újdonságot belevinni a világ legmérgesebb madarainak filmjébe. Pedig nem is olyan régen Pekka Rantala a Rovio cég vezetője a következőket nyilatkozta: "Sok rosszat mondhatnak ránk, de azt biztos nem, hogy…