Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War, 2016) – Kritika

A szuperhős filmeket lehet szeretni és nem szeretni. Egyesek rajonganak érte, mások szerint pedig nevetségesek és tartalmatlanok a Marvel produkciói. Én teljes mértékben a két vélemény között helyezkedek el, ugyan eddig nem tudtak lenyűgözni, de rendre elszórakoztattak. Sokan valami újat, vagy éppen hatalmas durranást vártak az Amerika Kapitány: Polgárháború című, legújabb képregényfilmtől. Azt azért nem kapunk a Russo testvérek alkotásától, és továbbra sem ejtettek ámulatba, de ilyen jól még sosem szórakoztam egy Marvel filmen.

Ilyen jól még sosem szórakoztam egy Marvel filmen. Mindenki talál magának egy saját szuperhőst akiben önmagát látja.

A legtöbbeknek az a fő problémája a stúdió filmjeivel, hogy nem tartalmaznak komoly, mély erkölcsi üzeneteket. Ez teljesen igaz is, első sorban a látványvilágra, és az emberek rajongási vágyaira építenek a készítők. Vegyük például Az elit alakulat c. sorozatot, ami részben azért volt zseniális mert a játékidő során megszerettet velünk egy-két karaktert, akivel azonosulni tudtunk. Mi pedig ezeknek a szereplőknek szurkolunk részről-részre, hogy túléljék a háborút. A Marvel is erre épít, mindenki talál magának egy saját szuperhőst, akiben önmagát látja. A probléma csak azzal van, hogy itt tudjuk, hogy senki nem hallhat meg, ezért az egész filmsorozat egy kicsit súlytalanná válik. Pontosan ezért is lehet hallani olyan rajongókat akik szeretnék már, hogy néhány szuperhős vére kiontódjon, persze ha egyáltalán van neki. Mivel a látványvilág és az úgynevezett rajongási effektus nem elég, hogy elvigye a hátán az epizódokat, ezért a készítők a pimasz helyzetpoénokra támaszkodtak. A Marvel filmjei olyanok mintha két és fél órás játékidejű részekből álló, nagyszabású tv-sorozatot látnánk, amit éppen moziban vetítenek. Meg kell hagyni a bosszúállók kis csapata jóval igényesebb kidolgozású, mint a szappanoperák és a valóságshow-k „hősei”. Visszatérve a gondolatmenet elejére, messze ez a legérzelmesebb szuperhősös film, és emellett olykor azon lepődtem meg, hogy valamilyen üzenetet át is akar adni nekem az Amerika Kapitánya. Bár sajnos ezeket az tanulságokat mostanra el is felejtettem, de ami megmaradt bennem azokat később még megemlítem.

A Marvel filmjei olyanok mintha egy két és fél órás játékidőből álló részeket tartalmazó nagyszabású tv sorozatot látnánk, amit moziba vetítenek.

Az Amerika Kapitánya: Polgárháború lekörözi a Batman Superman ellent!

Az Amerika Kapitánya harmadik epizódja nagyon de nagyon látványosra sikeredett. Több olyan akciójelenet van, ami alatt csak úgy kapkodjuk a fejünket. Ráadásul az annyira várt galaktikusok összecsapása fantasztikusra sikeredett, még évekkel később is emlegethetik majd a sorozat rajongói. A látványvilágra nem lehet panaszunk, de talán valahol azt el is várjuk, hogy ebben folyamatosan fejlődjenek az alkotók. Ami inkább dicséretes, hogy a forgatókönyv is egészen igényes munka. Sok hasonlóság van a Batman Superman ellen és az Amerika Kapitány: Polgárháború között, de ami nem működött a DC-nél az tökéletesen ül a Marvelnél. Utóbbi produkcióban is egymásnak ugranak kedvenc hőseink, de itt nem logikátlanul és értelmetlen, gyerekes módon teszik,  mint az Igazság hajnalában. Ráadásul mind a két moziban feszegetik, hogy a szuperképességekkel rendelkező egyedek vajon szabadon, önkényes módon szolgáltathatnak-e igazságot. Ehhez a kérdéshez is sokkal ügyesebben nyúlt a Marvel. Az Amerika Kapitányban a világ egy egyezményt akar aláíratni a bosszúállók tagjaival, hogy felügyelet alatt akciózzanak és az ártatlanok élete ne nyomja a vállukat. Érdekes fordulat, hogy pont Amerika Kapitány nem akar egy szervezet alá tartozni míg éppen a cinikus,  felelősséget nem vállaló és arrogáns Tony Stark akar törvényes módon cselekedni. Az alkotásban ügyesen vezetik fel a két vezéregyéniség konfliktusát, mely Bucky, a tél katonája miatt élesedik ki. Mivel egy nehéz politikai, és egyben erkölcsi kérdést kell meghozni a szuperhősöknek teljesen érthető, hogy konfliktus és szakadás jön létre köztük. Így valósulhat meg a hat a hat elleni, nem mindennapi gladiátorküzdelem. A Kapitány és Vasember konfliktusa a film végéig fennmarad és egészen drámaian és meghatóan csúcsosodik ki a végső nagy csatában.

Ráadásul az annyira várt galaktikusok összecsapása fantasztikusra sikeredett, melyet még évekkel később is emlegethetnek a sorozat rajongói.

Tom Holland minden idők legjobb Pókembere.

Az Amerika Kapitány: Polgárháború szuperprodukcióra jellemző, hogy teljesen áthúzza a néző számításait. Mondhatnám olykor vakmerő fordulatokat tesznek a polgárháborúba a készítők. A jól ismert karakterek, mint például Amerika Kapitány, Vasember, Fekete özvegy, Hadigép, Sólyomszem mellett rengeteg új arc is feltűnik a 140 perces játékidő alatt. Kezdjük Pókemberrel, akit az elmúlt időben sikerült nagyon lejáratni a rémesebbnél rémesebb filmekkel és színészekkel. A Marvel most húzott egy nagyon merészet. A mindössze 19 éves Tom Hollandnak adták a pókhálólövő szuperhős karakterét. Ez pedig zseniális húzás volt, ugyanis Tom Holland játszi könnyedséggel hozza a szerepét, és mos le egyes színészeket a vászonról. Az új Pókember egy tinédzser lett, aki a nagynéniénél lakik, és matek házit kell írnia, mert egyébként kirúgják a suliból. Az ő bevezetése eddig a legjobban sikerült Marvel felvezetés, és mindössze 3 percet vett igénybe. Természetesen Tom Holland sokat köszönhet Robert Downey Jr.-nak, mert nagyon ütős bemutatkozó jelenetük van, amelyen látszott, hogy mind a két színész nagyon élvezte a munkát. A legújabb Pókember minden egyes megszólalása mosolyt csal az arcunkra, Holland tökéletesen hozza a jól ismert pimasz, kamaszhumort. Egészen biztos vagyok benne, hogy falon mászkáló barátunk a tinédzserek kedvence lesz, a Polgárháborúban pedig talán ő lett a legviccesebb karakter. Pedig Hangya uraság is nagyon igyekezett, nem egyszer nevetett meg minket a lökött stílusú Paul Rudd. Ők ketten voltak számomra a legnagyobb felüdülés a moziban. A meglepetések itt nem érnek véget, megkaptuk Afrika védelmezőjét is, már csak egy Kínai, és egy vagány Európai kéne a Marvel univerzumába. Chadwick Boseman alakítja a Fekete párducot. Szó szerint ő a megtestesült méltóság akinek talán a legtisztábbak az indítékai a film során. Ő is ugyanúgy, mint Pókarc felkeltette az érdeklődésemet a saját külön álló filmjére. Vasember, Amerikai kapitány és a többiek mindannyian hozzák a tőlük jól megszokott formájukat, egyikük teljesítményére sem lehet panaszunk.

A legújabb Pókember minden egyes megszólalása mosolyt csal az arcunkra, Holland tökéletesen hozza azt a jól ismert pimasz, kamasz humort.

Paul Bettany és Elizabeth Olsen a vesztese a szuperhősök rivalizálásának!

A színészi parádé egyik hátránya, hogy lesznek vesztesei is az úgymond erőfitogtatásnak. A Víziót alakító Paul Bettany és a Skarlát boszorkányt játszó Elizabeth Olsen alaposan alul maradnak. Személy szerint nem, hogy nem bánnám, hanem kifejezetten örülnék ha nem lennének benne a produkcióban. Valahogy egyikőjük sem egy szerethető karakter, és az ő létezésük létrejöttét sem igazán tudjuk hova rakni. A készítők érzékelték is, hogy nem tudják felvenni a többiekkel a versenyt, így a hibákat, bajkeverést is az ő nyakukba varrják. A fő gonoszt még nem említettem, akit most Daniel Brühl formál meg Zemo személyében. Tőle egy kicsit új fajta főellenséget kapunk, egy hangyányit szerethető, nem rendelkezik szuper képességekkel, csak jól vág az esze, és a bosszú vezérli. Ebben a Marvel filmben nem a fő gonoszra van kihegyezve a téma, hanem a bosszúállók tagjaira és konfliktusára. Brühlre jóval kevesebb teher, nyomás nehezül emiatt, a kötelezőt pedig könnyedén hozza a Hajsza a győzelemért című produkcióban Niki Laudát alakító színész.

Daniel Brühl egy kicsit új fajta főellenség, egy hangyányit szerethető, nem rendelkezik szuper képességekkel, csak jól vág az esze és a bosszú vezérli.

Egyedi témájú lett az Amerika Kapitány: Polgárháború

Ez a Marvel film nem arról szól, hogyan mentik meg a szuperhősök a világot, hanem egymás közti konfliktusuk van egészen ügyesen kidolgozva. A készítők bemutatják számunkra, hogy hőseink is őrlődnek, elönti őket a bánat, a depresszió és a bűntudat. Ezáltal sokkal emberibbek lesznek számunkra és kiderül, hogy ők is tudnak az érzelmeik alapján dönteni. Az Amerika Kapitány: Polgárháború egyik legnagyobb erénye a látványvilága mellett a kiváló helyzetkomikuma, ami abban jelenik meg, ahogy a főszereplők egymást ugratják . Az alkotás első és utolsó harmada komoly érzelmi töltetű látványfilm, de a középső rész egy remekül sikerült, nagyon vicces vígjáték, könnyed stílussal. Mondtam, hogy ki fogok térni az erkölcsi mondanivalókra, melyek nagyon elnagyoltan, olyan kötelező-szagúan hangzanak el a filmben. Például, hogy a bosszúállás nem a mi feladatunk, hogy revansot vegyünk fájdalmainkért, mert ezzel egy ördögi kört indítunk el. Vagy pedig az életben vannak szabályok, amelyeket be kell tartanunk és ha nem, vállalnunk kell a következményeit. Egyébként annak is van üzenetértéke, hogy a legönfejűbb, legarrogánsabb, öntérvényű Tony Starkot is mardossa a bűntudat, és lassan nem tud önmagával együtt élni.

Az Amerika Kapitány harmadik része egy nagyon látványos, végletekig humoros és meglepően érzelmes film.

(Címlapkép forrása itt és itt)

//taki//