A dzsungel könyve (The Jungle Book, 2016) – Kritika

A Rudyard Kipling által írt, A dzsungel könyve címre hallgató alkotást számtalanszor feldolgozták már, de a leghíresebb az 1967-es mese lett, ami Balu és Maugli barátságára tette a fő hangsúlyt. A sikeres és vidám atmoszférájú mesefilm számos családnak belopta magát a szívébe. A Disney filmgyár 2016-ban újra neki rugaszkodott a sztorinak és ehhez az első két Vasembert is dirigáló Jon Favreau-t kérték fel rendezőnek.

Ez a klasszikus mese harmadik élőszereplős adaptációja. A korábbiak: Rudyard Kipling’s The Jungle Book, The Jungle Book: Mowgli’s Story.

Favreau élt a technika lehetőségeivel és egy lélegzetelállító dzsungelt varázsolt elénk. A természettől kezdve, az összes állatig minden nagyon látványos, élethű, pedig a Mauglit alakító Neel Sethi színészen kívül minden mesterkélt. Szó szerint tátva marad a szánk a látványtól, ami a film legnagyobb erőssége, de pontosan ezt is vártuk. Érdekesség, hogy a mellékszereplő állatok és a környezet sokkal aprólékosabban ki van dolgozva, mint a főszereplők, de ez akár tudatos is lehet. A dzsungel könyve legújabb verziója egy nagyszerű kalandfilm lett, amely során végig izgulunk és nincsenek unalmas, vontatott fázisok sem.

Az alkotás igazi sztárja a vérszomjas Shere Khan (Idris Elba-hang), akitől a játékidő folyamán többször is meghűl bennünk a vér. A veszedelmes tigris igazi fő gonoszt testesít meg a filmben, aki az egész dzsungelt rettegésbe és terrorba tartja. Shere Khan erős karakterének köszönhetően, Maugli és az ő konfliktusa kitud teljesedni és egy nagyon feszült finálét kapunk. Sajnos A dzsungel könyve legnagyobb hibája, hogy amilyen jól felvezeti a tigris és az emberkölyök párbaját, talán annyira el is nagyolta és maszatolta Maugli barátságait. Az őt felnevelő farkasokkal nincs is gond, az ő kapcsolatuk sokkal mélyebb és jelentősebb, mint a mesében, ami jó húzásnak tűnik, de Baluval (Bill Murray-hang) és Bagirával (Ben Kingsley-hang) való kapcsolata felszínesebben hat. A papamaci és a fekete párduc rajongói se aggódjanak, mert megvannak a karakterek maguk pillanatai. Sajnos ugyan egy kicsit kevésbé szerethető hős párost kapunk, de sokszor jól mulatunk rajtuk, ám nem annyira eredetiek, mint az 1967-es produkcióban.

Balu hangját Bill Murray kölcsönzi. Érdekesség, hogy a 1998-as élőszereplős változatban a karaktert bátyja, Brian Doyle-Murray keltette életre.

Sokan kritizálták a készítőket azért, hogy ebben A dzsungel könyvében is dalra fakadnak az állatok, ráadásul ugyanazokkal a dalbetétekkel. Véleményem szerint Balu világhírű nótája, slágere „Amíg van egy-két jó falat” teljesen helyt áll a moziban, de Lajcsi király dala nagy mellé fogásnak tűnik, nem passzol a majom karakteréhez. Jon Favreau kellő tiszteletet adott az 1967-es történetnek, de az újítások is rendre jó megoldásnak tűnnek. Esetleg egy kicsit lehettek volna bátrabbak és több egyéni, eredetibb ötletet is belevihettek volna, de így is kapunk ebből bőven. Egy kicsit kitérnék Neel Sethinre, az egyetlen színész játékára. Acélosnak semmikép sem mondanám, de a körülményekhez képest egész jól oldotta meg a feladatot. A 12 éves Sethinnek egy nagy zöld vászon előtt kellett brillírozni úgy, hogy rajta kívül minden szereplő csupán a technológia csodája. A feladat nehézségét tekintve nem lehet különösebb panaszunk rá, egészen kedvelhető az alkotásban.

A magyar szinkronnal sincsen gond. Bár az elején egy kicsit hiányoljuk az 1967-es kaland hangjait, de gyorsan hozzászokunk az újakhoz. Egyébként eredeti nyelven sokkal jobban ütnek a betétdalok és meglepően a két sztárszínész, Bill Murray (Balu) és Christopher Walken (Lajcsi) is egészen ügyesen fakad dalra.

A készítők egy valósághű, lélegzetelállító, akció jeleneteket tartalmazó produkciót készítettek számunkra, és pont ettől egyedi és igazán eredeti.

Összességében az arányok jól működnek, kellőképpen nosztalgikus és pont eléggé eredeti A dzsungel könyve legújabb feldolgozása. Némi zavart az okozhat bennünk, hogy a szuperprodukció néhol kilép a teljesen realisztikus világból és ez furcsán hat a vásznon. Olyan érzésünk van, hogy olykor egyes jelenetekkel a gyerekeknek akarnak tetszelegni. Pedig ez a történet és vadon nem a kiskorúaknak való, ez elsősorban bizony a felnőttek és a tinédzserek világa. Ebben az alkotásban nem a kapcsolatokon van első sorban a hangsúly, hanem a őserdő törvénye kap nagyobb hatásteret. A készítők egy valósághű, lélegzetelállító, akció jeleneteket tartalmazó produkciót készítettek számunkra, és pont ettől egyedi és igazán eredeti.

(Címlapkép forrása)

//taki//