Horgász a pácban (Ni vi, ni connu, 1958) - Nosztalgia kritika Ki ne ismerné Louis de Funès-t, a francia filmes közeg egyik legemblematikusabb figuráját? Mindig izgága, mégsem teljesen komolytalan figura, akit többek között láthattunk csendőr, rabbi, aggódó családapa, gőgös karmester és mókázó vadorzó szerepében is. Most első, mozikba eljutott filmjét, a Horgász a pácban című klasszikusát vesszük górcső alá. "Gyere ide Takarodj!" - aki látta ezt a De Funés klasszikust, az tudja mit jelent ez a mondat. Az eredetileg spanyol nemesi családból számrazó de Funès szülei famíliáris belviszályok miatt költöztek Franciaországba. Apja, Carlos Luis de Funes de Galarza ügyvéd, illetve gyémántműves, míg anyja, Léonor Soto Reguera háztartásbeli volt. A fiatal Louis rendkívül jó zenei érzékkel bírt, felesége szerint „istenien" jazz-zongorázott. Ez volt az egyik oka, hogy hozzáment. Az anyanyelvi szinten beszélt spanyol és francia mellett jó angol tudással is rendelkezett. Bár nagy rajongója volt a mozgóképes világnak, filmes karrierje csak lassan indult be. Eleinte csak színházi, majd párhuzamosan színpadi és filmes szerepeket is kapott. Érdekes, hogy színházi karrierjének csúcsát pont az az Oscar szerep jelentette, amely később filmes adaptációban is nagy sikert aratott, a filmet megjelenésekor 1967-ben 6,7millióan látták csak Franciaországban. Legsikeresebb filmjének, az 1966-os Egy kis kiruccanásnak a 17milliós franciaországi mozis nézettségi rekordját James Cameron Titanic című filmnek sikerült először túlszárnyalnia, több mint harminc év múlva! Louis de Funés felejthetetlen alakítást nyújt a filmben. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a mozikban elsőként a Horgász a pácban című vígjátékban láthatta őt a nagyérdemű hazai közönség. A mezőőrt mindig megtréfáló csínytevő vadorzó, Léon Blaireau (ejtsd Bléró) figuráját játszó de Funès ezzel a filmmel méltán nyerte el a Legjobb helyzetkomikusnak járó díjat. A történet egyszerre több szálon fut. Figyelemmel kísérhetjük egy fiatal zongoratanár reménytelennek tűnő szerelme körüli bonyodalmakat, a legcsendesebb francia kisváros címet megtartani szándékozó polgármester és a nagyravágyó, teátrális ügyvéd versengését, no és persze a minden bonyodalom középpontját jelentő, a városkát a vadászati-halászati tilalom idején is vaddal és hallal „titkon” ellátó Blaireau és az őt mindenáron lépre csalni szándékozó mezőőr küzdelmét. A film régi voltának ellenére, hiszen egy '58-as alkotásról beszélünk, szórakoztató, cseppet sem tűnik vonatottnak. Ez persze szubjektív. Elképzelhető, hogy a Marvel meséken szocializálódott, feldogozhatatlan mennyiségű információt közlő csatajelenetekhez és egységnyi idő alatt akkurátusan nehezen számszerűsíthető mennyiségű robbanáshoz szokott nézősereg a film első pár perce után beadná az unalmast. Azokat viszont, akik nem csak elviselik, de egyenesen szeretik a múlt század filmjeinek dinamikáját, még az sem fogja zavarni, hogy a film fekete fehér. A helyzetkomikumok és a fergeteges beszólások filmjét nosztalgiával is nézhetjük, hiszen egy bizonyos, az a Franciaország, amit a filmben láthatunk, már nem létezik. (Címlapkép forrása) //JoeJonix//