FILMEZZUNK.HU

Zootropolis – Állati nagy balhé (2016) – Kritika

4201

Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia) – Kritika

A 87. Oscaron a Walt Disney Animation Studios hódította el a legjobb animációs mesének járó díjat a Hős6os-sal. Idén pedig a – szintén Disney tulajdonban lévő – Pixar örülhetett az Agymanóknak köszönhetően. De vajon a Disney legújabb alkotása, a Zootropolis is felér a csúcsra? Korai lenne ezt megítélni, de az mindenképpen biztató lehet a készítők számára, hogy már az első hétvégéjén 73,3 millió dollárt kerestek a mesével, csak Amerikában.

A Zootropolis világában állatok élnek, akik civilizáltan tengetik a mindennapjaikat. A mese főszereplője, Judy Hopps (Ginnifer Goodwin) az aranyos nyúllány, akinek az az álma, hogy rendőr lehessen. Bár az állatok által lakott városban sosem volt még nyúl rendőr, ám Judynak nagy nehezen sikerül elérnie a célját. Naiv hősünknek lassan rá kell jönnie, hogy az élet kegyetlenebb és nehezebb, mint ahogyan azt ő gondolta. A rendőrfőnök egy megoldhatatlannak tűnő feladatot bíz Judyra, aki mellé szegődik Nick (Jason Bateman) a szélhámos róka. A kalandok, és a humoros jelenetek pedig csak itt kezdődnek igazán.

Zootropolis városát lenyűgözően, és ötletgazdagon tárja elénk Byron Howard rendező. A mese látványvilága nem csak a gyerekeket, hanem az idősebb generációt is magával ragadja. A Disney legújabb alkotása sokkal több annál, mint egy látványos aranyos állatmese. Valószínűleg a 10 év alattiak számára Zootropolis egy vicces, izgalmas film lesz, aminek a főszereplője egy nyúl és egy róka. Viszont az idősebbek alighanem már a produkció legelején rájönnek, hogy ez a mese valójában nem az állatokról, hanem rólunk szól. Sokan úgy vélik, Howardék mondanivalója annyiból áll, hogy bárkiből lehet bármi ha nagyon akarja. Pedig ennél sokkal színesebb a történet üzenete, bár igaz, tényleg arra buzdít minket, hogy higgyünk az álmainkban. A Zootropolis remekül mutatja be a világunkat, ahol papíron bárki elérhet bármilyen célt, de a valóság ennél sokkal komplikáltabb. A film rávilágít arra, hogy mennyire is előítéletesek tudunk lenni bizonyos személyekkel, népcsoportokkal kapcsolatban. Nem akarja elhitetni velünk, hogy a világot meg lehet változtatni, és csodaszéppé tenni, inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy ha saját magunkat meg tudjuk változtatni, a világ is egy picit jobb hellyé válik. A Zootropolisnak sok üzenete van a nézői számára, még akkor is ha néha enyhén szájbarágósnak is tűnik. Ezt nézzük el a Disneynek, mert egyébként egy nagyon igényes munkával tisztelték meg a mozi nézőit.

Már említettem, hogy nagyon látványosra sikeredett a Zootropolis, de emellett ugyanannyira humorosra is. Talán ez a produkció legfőbb erénye, hogy a komoly tartalom mellett folyamatosan szórakoztatja és megnevetteti a közönségét. A poénok talán a lajháros jelenetben csúcsosodnak ki a legjobban, ahol perceken keresztül folyamatosan nevetünk. A karaktereket is nagyon alaposan kidolgozták a készítők. Judyval, a főszereplővel könnyen tudunk azonosulni, és az ő karakterfejlődése az egyik leglátványosabb. A másik főszereplő Nick, a róka az egész Zootropolis legmókásabb alakja, aki végig mosolyt csal az arcunkra. Az ő karaktere is szépen lassan bontakozik ki a mozivásznon, és kiderül, hogy az ő személyisége is sokkal színesebb egy sunyi alattomos ragadozóénál. A szerethető főszereplők mellett a mellékszereplő állatok egyénisége is rendkívül ötletgazdag és szórakoztató. A Disney a forgatókönyvet sem csapta össze, bár néha információ szűkében érezhetjük magunkat, de ezt tudjuk be a mese fordulatosságának.

Összességében Zootropolis egy remek családi film, mely a friss Oscar-díjas Agymanókkal is vetekszik. Bár valamivel mélyebb és tartalmasabb a Pixar legutóbbi alkotása, de a Disney filmgyár ismét jogosan várhatja az Oscar-jelölést a 89. gálára. Judy és Nick történetét egyaránt fogják élvezni gyerekek, és az őket moziba vivő szüleik. Kíváncsian várom, hogy lesz e folytatása ennek a remek mesének, bár abban biztos vagyok, hogy pár év múlva a Zootropolis is klasszikussá fog válni.

(Címlapkép forrása)

//taki//

Zootropolis - Állati nagy balhé (Zootopia) - Kritika A 87. Oscaron a Walt Disney Animation Studios hódította el a legjobb animációs mesének járó díjat a Hős6os-sal. Idén pedig a – szintén Disney tulajdonban lévő – Pixar örülhetett az Agymanóknak köszönhetően. De vajon a Disney legújabb alkotása, a Zootropolis is felér a csúcsra? Korai lenne ezt megítélni, de az mindenképpen biztató lehet a készítők számára, hogy már az első hétvégéjén 73,3 millió dollárt kerestek a mesével, csak Amerikában. A Zootropolis világában állatok élnek, akik civilizáltan tengetik a mindennapjaikat. A mese főszereplője, Judy Hopps (Ginnifer Goodwin) az aranyos nyúllány, akinek az az álma, hogy rendőr lehessen. Bár az állatok által lakott városban sosem volt még nyúl rendőr, ám Judynak nagy nehezen sikerül elérnie a célját. Naiv hősünknek lassan rá kell jönnie, hogy az élet kegyetlenebb és nehezebb, mint ahogyan azt ő gondolta. A rendőrfőnök egy megoldhatatlannak tűnő feladatot bíz Judyra, aki mellé szegődik Nick (Jason Bateman) a szélhámos róka. A kalandok, és a humoros jelenetek pedig csak itt kezdődnek igazán. Nick, a róka és Judy, a nyúl garantálják a fergeteges mókát! Zootropolis városát lenyűgözően, és ötletgazdagon tárja elénk Byron Howard rendező. A mese látványvilága nem csak a gyerekeket, hanem az idősebb generációt is magával ragadja. A Disney legújabb alkotása sokkal több annál, mint egy látványos aranyos állatmese. Valószínűleg a 10 év alattiak számára Zootropolis egy vicces, izgalmas film lesz, aminek a főszereplője egy nyúl és egy róka. Viszont az idősebbek alighanem már a produkció legelején rájönnek, hogy ez a mese valójában nem az állatokról, hanem rólunk szól. Sokan úgy vélik, Howardék mondanivalója annyiból áll, hogy bárkiből lehet bármi ha nagyon akarja. Pedig ennél sokkal színesebb a történet üzenete, bár igaz, tényleg arra buzdít minket, hogy higgyünk az álmainkban. A Zootropolis remekül mutatja be a világunkat, ahol papíron bárki elérhet bármilyen célt, de a valóság ennél sokkal komplikáltabb. A film rávilágít arra, hogy mennyire is előítéletesek tudunk lenni bizonyos személyekkel, népcsoportokkal kapcsolatban. Nem akarja elhitetni velünk, hogy a világot meg lehet változtatni, és csodaszéppé tenni, inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy ha saját magunkat meg tudjuk változtatni, a világ is egy picit jobb hellyé válik. A Zootropolisnak sok üzenete van a nézői számára, még akkor is ha néha enyhén szájbarágósnak is tűnik. Ezt nézzük el a Disneynek, mert egyébként egy nagyon igényes munkával tisztelték meg a mozi nézőit. Már említettem, hogy nagyon látványosra sikeredett a Zootropolis, de emellett ugyanannyira humorosra is. Talán ez a produkció legfőbb erénye, hogy a komoly tartalom mellett folyamatosan szórakoztatja és megnevetteti a közönségét. A poénok talán a lajháros jelenetben csúcsosodnak ki a legjobban, ahol perceken keresztül folyamatosan nevetünk. A karaktereket is nagyon alaposan kidolgozták a készítők. Judyval, a főszereplővel könnyen tudunk azonosulni, és az ő karakterfejlődése az egyik leglátványosabb. A másik főszereplő Nick, a róka az egész Zootropolis legmókásabb alakja, aki végig mosolyt csal az arcunkra. Az ő karaktere is szépen lassan bontakozik ki a mozivásznon, és kiderül, hogy az ő személyisége is sokkal színesebb egy sunyi alattomos ragadozóénál. A szerethető főszereplők mellett a…
Humor - 90%
Tartalom - 85%
Filmezzünk.hu - 85%
IMDB - 80%

85%

User Rating: Be the first one !
85

Article Tags: