FILMEZZUNK.HU

A kezdő (The Intern) – Kritika

6995

A kezdő (2015)

Hazánkban 2015 szeptemberében vetítették A kezdő című vígjátékot, melyben Robert De Niro és Anne Hathaway is megcsillogtatja tudását. A filmet a ma már 66 éves Nancy Meyers írta és rendezte. Az alkotást sokan 2015-ös év legjobb vígjátékának nevezték.

Bármennyire is meglepő Robert De Niro már 72 éves. A kiváló színészt számos gengszteres filmből is ismerhetjük, de most újfent igazán egy testhez álló szerepet kapott. A film a 70 éves özvegy, nyugdíjas Ben Whitaker-ről szól, aki nem akar szobájában ücsörögve lassan meghalni, ezért inkább úgy dönt, hogy munkát vállal. Kapóra is jön egy nemrégiben felfutott, huszonévesek által vezetett startup cég hirdetése, melyben hat hetes gyakornoki állást ajánl már nyugdíjazott „aggastyánoknak”. Ben-t, az egykori vezérigazgatót felveszik gyakornoknak és a cég vezetőjéhez, egyben alapítójához Juleshoz osztják be. Az élet pedig úgy hozza, hogy egyre közelebb kerül főnökéhez és annak családjához.

Meyers zseniálisan nyúlt hozzá a generációk közti különbségekhez, melyet kiváló humorral szemléltet. Az öltözködéstől egészen az udvarlási szokásokig, minden egyes területet kihasznál, hogy megnevettesse nézőit. A kezdő azért is fantasztikus, mert egy mindenki számára emészthető, lélekfelemelő, egyben vicces történetnek lehetünk tanúi. Ám Nancy Meyers alkotása sokkal több, mint egy jól sikerült vígjáték. A film telis-tele van tartalommal és mondanivalóval. A film kritizálja a mai férfi társadalmat és az elnőiesedett férfiideált. Amit maga a főszereplő Jules mond ki, hogy a nőknek szüksége van a férfiakra, és a feminizmus, miközben megmentette a nőket, elfelejtkezett a férfiakról. Ráadásul a film a házasság fontossága mellett, és az életen át tartó hűség mellett is leteszi a voksát. A rendező olyan dolgokat feszeget filmben, hogy egy családban megcserélődhetnek-e a nemek szerepei, vagy egy nő képes-e egyszerre két fronton is teljesíteni. A kezdőben egy tartalmas családi drámának is a szemtanúja lehetünk, amely a film végére olyannyira elérzékenyít bennünket, hogy a könnyeinkkel küszködünk.

A kellemes humor és mély tartalom ellenére mégsem ez a film legnagyobb erénye, hanem az egészen zseniális színészi játék. Robert De Niro és Anne Hathaway párosa ragyogóan muzsikál a mozivásznon. De Niro egy végtelenül előzékeny, kedves, öreg úriembert alakít, akiben van még méltóság, érzelem és együttérzés. Ebben a szerepben a 72 éves színész úgy lubickol, mintha önmagát játszaná. Zseniálisan tárja elénk, hogy milyen kihívást jelent egy nyugdíjasnak a mai elektromos eszközök használata és milyen fontossággal bírnak az ő régi tapasztalatai. Anne Hathawayt a moziban egy nehéz esetű, 30-as nőnek állítják be. Amint elkezdjük megismerni, rájövünk, hogy egyáltalán nem egy szörnyetegről van szó, hanem sokkal inkább egy olyan személyről, aki egyszerre akar cégvezető, anya és feleség lenni, aki telis-tele van érzelemmel, aggódással és maximalizmussal. Talán a legnagyobb hibája is az, hogy túlságosan kötelességtudó, és mindenkinek a kedvében akar járni. A film elsősorban az ő kapcsolatukra, és karaktereikre fókuszál, mely önmagában is elég lenne, de nem csak a két főszereplő csodálatos, hanem a mellékszereplők is mind megállják a helyüket, és karaktereik egytől-egyig alaposan ki vannak dolgozva. Ennek köszönhetően a produkció minden egyes percét élvezzük, hol jóízűen nevetünk, hol pedig a könnyeinkkel küszködünk.

A kezdő az a film, mely után a moziból kijőve felemelően érezzük magunkat, egyszerre hatódunk meg és nevetünk egy jót, ráadásul több üzenetet is eljuttat hozzánk. Személy szerint én Anne Hathawayt és Robert De Nirot is Oscar díjra jelöltem volna a teljesítményéért.

(Címlapkép forrása)

//taki//

A kezdő (2015) Hazánkban 2015 szeptemberében vetítették A kezdő című vígjátékot, melyben Robert De Niro és Anne Hathaway is megcsillogtatja tudását. A filmet a ma már 66 éves Nancy Meyers írta és rendezte. Az alkotást sokan 2015-ös év legjobb vígjátékának nevezték. Robert De Niro csak úgy lubickol a 72 éves öreg, nyugdíjas szerepében. Bármennyire is meglepő Robert De Niro már 72 éves. A kiváló színészt számos gengszteres filmből is ismerhetjük, de most újfent igazán egy testhez álló szerepet kapott. A film a 70 éves özvegy, nyugdíjas Ben Whitaker-ről szól, aki nem akar szobájában ücsörögve lassan meghalni, ezért inkább úgy dönt, hogy munkát vállal. Kapóra is jön egy nemrégiben felfutott, huszonévesek által vezetett startup cég hirdetése, melyben hat hetes gyakornoki állást ajánl már nyugdíjazott „aggastyánoknak”. Ben-t, az egykori vezérigazgatót felveszik gyakornoknak és a cég vezetőjéhez, egyben alapítójához Juleshoz osztják be. Az élet pedig úgy hozza, hogy egyre közelebb kerül főnökéhez és annak családjához. Meyers zseniálisan nyúlt hozzá a generációk közti különbségekhez, melyet kiváló humorral szemléltet. Az öltözködéstől egészen az udvarlási szokásokig, minden egyes területet kihasznál, hogy megnevettesse nézőit. A kezdő azért is fantasztikus, mert egy mindenki számára emészthető, lélekfelemelő, egyben vicces történetnek lehetünk tanúi. Ám Nancy Meyers alkotása sokkal több, mint egy jól sikerült vígjáték. A film telis-tele van tartalommal és mondanivalóval. A film kritizálja a mai férfi társadalmat és az elnőiesedett férfiideált. Amit maga a főszereplő Jules mond ki, hogy a nőknek szüksége van a férfiakra, és a feminizmus, miközben megmentette a nőket, elfelejtkezett a férfiakról. Ráadásul a film a házasság fontossága mellett, és az életen át tartó hűség mellett is leteszi a voksát. A rendező olyan dolgokat feszeget filmben, hogy egy családban megcserélődhetnek-e a nemek szerepei, vagy egy nő képes-e egyszerre két fronton is teljesíteni. A kezdőben egy tartalmas családi drámának is a szemtanúja lehetünk, amely a film végére olyannyira elérzékenyít bennünket, hogy a könnyeinkkel küszködünk. Anne Hathaway éppen a kezdő lépéseket mutatja Robert De Niro-nak. A kellemes humor és mély tartalom ellenére mégsem ez a film legnagyobb erénye, hanem az egészen zseniális színészi játék. Robert De Niro és Anne Hathaway párosa ragyogóan muzsikál a mozivásznon. De Niro egy végtelenül előzékeny, kedves, öreg úriembert alakít, akiben van még méltóság, érzelem és együttérzés. Ebben a szerepben a 72 éves színész úgy lubickol, mintha önmagát játszaná. Zseniálisan tárja elénk, hogy milyen kihívást jelent egy nyugdíjasnak a mai elektromos eszközök használata és milyen fontossággal bírnak az ő régi tapasztalatai. Anne Hathawayt a moziban egy nehéz esetű, 30-as nőnek állítják be. Amint elkezdjük megismerni, rájövünk, hogy egyáltalán nem egy szörnyetegről van szó, hanem sokkal inkább egy olyan személyről, aki egyszerre akar cégvezető, anya és feleség lenni, aki telis-tele van érzelemmel, aggódással és maximalizmussal. Talán a legnagyobb hibája is az, hogy túlságosan kötelességtudó, és mindenkinek a kedvében akar járni. A film elsősorban az ő kapcsolatukra, és karaktereikre fókuszál, mely önmagában is elég lenne, de nem csak a két főszereplő csodálatos, hanem a mellékszereplők is mind megállják a helyüket, és karaktereik egytől-egyig alaposan ki vannak dolgozva. Ennek…
Humor - 80%
Színészi alakítások - 84%
Filmezzünk.hu - 80%
IMDB - 72%

79%

User Rating: Be the first one !
79

Article Tags: