Toy Story 4 (2019) – Kritika

Kevés olyan filmes franchaise van a világon, melynek színvonala a kezdetektől nem csökkenő, hanem pont ellenkezőleg, stagnáló vagy emelkedő szintet képes megugrani. A Pixar első zászlóshajója e tekintetben kiugróan szépen teljesít. A már jól megismert barátok – és velük együtt mi is – az élet fontosságát ismerik meg most, és nem igazán tudok panaszkodni erre az epizódra sem. Ha ez lesz az utolsó rész, akkor is boldogan konstatálom a munkájukat. Viszont ha még mindig képesek megugrani a tökéletességhez közel álló szintet, akkor olyan magasságokat képesek elérni – Buzz szavait használva –, ahol a cél már az égbolt, a végtelen és tovább…

A Toy Story 4 pont olyan, amilyet vársz egy Pixar mesétől, sőt, mivel erre a projektre kiemelten figyelnek a stúdiónál, ezért sem lehetett félvállról venni, és butának nézni a rajongókat. Szerencsére a Pixarnal nem is tették. Nehezen lehetett elhinni, hogy a varázslatot, érzelgősséget, és csodát, amit a katartikus harmadik rész nyújtott, újra megugrani képesek az alkotók. Én erre annyi esélyt sem láttam, minthogy idén megnyerjem a Miss World Hungaryt középkorú férfiként… Amit lehetett tudni, hogy a mostani elvárásoknak megfelelve, a meseszerű történetbe az akcióval fűszerezett kalandelemeket, és a tudatosan beiktatott tanmesét okosan kell adagolni, hogy képes legyen a franchise minimálisan, de szükségszerűen változni.

Kevésbé éreztem családi filmnek. Az volt a benyomásom, inkább a felnőttek szemszögéből láttatja magát ez a rész, amit természetesen a gyerekek is imádni fognak.

A történet pont ott veszi kezdetét, ahol a harmadik rész befejeződött. Buzz, Woody, és a többiek a szobában játszanak, és ahogy telik az idő, úgy változik Bonnie érdeklődése is Woody iránt. Az óvoda első napján az ismeretlen újdonságoktól való félelmében a kislány készít magának egy új játékot, kiben megtalálja az igazi barátot, a kanálvilla személyében, Viliben. A szemétből összegyúrt kis barát lesz a másnapi családi kirándulásnál a fő társa, azonban az út során elveszik, és Woody saját ügyének tekinti – mivel Bonnie boldogsága mindennél fontosabb –, hogy megtalálja az elveszett kis játékot. Innentől kezdve indul az igazi kaland, melyben megtudhatjuk, hogy Woody miképp lép ki az élet igazi terepasztalára, és lesz-e elég ereje elengedni kisgazdáját, egy új élet-boldogság-szerelem trilógia reményében.

Változást tapasztalunk Woody karakterének központúságán, illetve hogy most több figyelem hárul az újonnan bemutatott játékokra. Szépen elérték az alkotók , hogy a nézők képesek legyenek együtt érezni a karakterekkel és történetükkel. Képesek voltunk – és most a családom nevében is beszélek – együtt sírni és nevetni a látottakon. Olyan kapcsolat jött létre a film és a nézők között, melyet nagyon ritkán tapasztalunk meg. Ezért a hatásért külön köszönöm (producer: Jonas Rivera, rendező: Josh Cooley), hogy inkább időt szenteltek a folytatásra, és nem akartak megfelelni a rajongók nyomasztó elvárásainak.

Úgy hiszem, a mondás itt igenis célba talált: A jó munkához idő kell!

Örültem annak is, hogy a zenére most sem lehetett panasszal élni, és a már ismert dallamokon túl szépen teljesített Randy Newman munkája, jó választás volt nem nyúlni ahhoz, ami már több mint húsz éve sikeresen működik.

Egyetlen hiányosságra eszméltem rá a látottaknál. A negyedik rész – sajnos – sokkal több időt tölt az új karakterekkel, mint az eredeti banda többi részével. Az új kiegészítő játékok persze a maguk bájosságával ismét rabul ejthetik a kicsi szíveket, de akik Jessie, Hamm, Slinky Dog, Rex, és a burgonyafejekre vevők, most csalódni fognak. Az előző rész sikere is azért működött, mert a szereplőknek egy olyan új élethelyzettel kellett szembesülniük, és megoldást találniuk a problémákra, mely sokkal összetettebb volt, mint azt ahogy addig megtapasztaltuk. Továbbá a helyszín megváltoztatásával is új távlatok nyíltak a cselekmény összetettségére, megoldására.

Nem hittem volna, hogy a kilenc (!) évvel ezelőtti részhez képest – mivel az életünk, közte pedig a gyermekjátékok minősége, jellege – komoly átalakuláson ment át, képes lesz újat mutatni a Toy Story 4.

Olyan sok változást éltek meg ez idő alatt gyermekeink, hogy a vizuális élmény vonzalma, valamint az ingerélmény miatti vizualizáció befogadása háttérbe szoríthatja a klasszikus gyerekjátékok használatát. Örülök, hogy ezen franchise ebbe a csapdába nem esett, és megmutatja nekünk, hogy van még remény.

Remélem nem újabb közel egy évtizednek kell eltelnie az újabb kaland átéléséhez, bár ha ennyi szükséges a közel tökéletességhez, ám legyen! A kisfiam akkor már lassan felnőttkorba ér, de most a moziból kijövet megállapodtunk abban, hogy akkor is beül rá a család, hisz mindenkinek oly sok kedves élménnyel gazdagította életét Woody, Buzz, és a többiek , hogy szinte úgy érezzük, a mi családunk tagjai is lettek ez idő alatt.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

A valaha volt 10 legjobb mese az IMDB szerint