Godzilla: A szörnyek királya – Kritika

Már meg sem lepődtem azon, hogy a mostani Godzilla a hatalmas és hatásvadász parádés CGI cirkuszt helyezte előtérbe, és nem sokat vacakolva – mint az előző rész – rögtön a közepébe csap az eseményeknek, és ott folytatja a történetet, ahol az előző abbahagyta. Jól emlékszem a 98-as Emmerich-féle Godzillára – mely méretben eltörpül a mostani szörnyek mellett –, olyan szlogennel hozta lázba több mint húsz évvel ezelőtt a közönséget, hogy „A méret a lényeg!”

Most már meg sem lepődünk azon, hogy egyik hónapról a másikra érnek bennünket a gigaparádékkal kombinált látványorgiák. Bezzeg régen unikumnak számított egy ilyen atomkatasztrófák ihlette óriáshüllős produkció, nem úgy napjainkban, amikor orrunktól a seggünkig tornyosulnak a szuperhősös-gigaszörnyes rebootok-franhise-ok, vagy crossoverek.

Az öt évvel ezelőtti Godzilla rendezője (Gareth Edwards) eléggé esélyesnek tűnt a mostani alkalomhoz is, de keresztülhúzta számítását egy aprócska projekt, egy bizonyos Zsivány Egyes mozifilm megrendezése. Mivel nem önmaga ellensége, ezért az íróként felkért páros, Max Borenstein és Michael Dougherty került képbe, az utóbbi tagját le is szerződtették rendezőnek. Számomra abban volt csalódás az előző rész, hogy ritkán és kevesett mutatott a címszereplőből, és azt is nehezen lehetett kivenni a lassú történetvezetés közepette. A mostani rész után már jóval felülértékeltebb alkotásnak tartom Gareth darabját!

Az eddig sikeres rendező kezéből tehát az irányítást kivették, de a nyitódarab sikeressége nem csupán az Ő érdeme. Szerintem jó volt az időzítés, és szépen megoldotta a sztorit a végső kitörésig. Akkor Godzillának a két rettentő ellenfelével (Mutokkal) kellett megküzdenie, és most a tét ebben is emelkedett, de másképp működött.

A folytatás – melyben a büdzsét is növelték – az általánosan elfogadott hosszabb-nagyszabásúbb-tartalmasabb elvet követi. Valamiféle tisztelgésnek veszem a 2019-es Szörnyek királyának történetét, mely kissé a japán mitológiából is merít azzal, hogy előhozza a nagy múltú ellenfeleket is: King Ghidorát, Rodant, és Mothrát. Most sokkal nagyobb szerepet kapnak Godzilla titán ellenfelei.

Ghidorah a legősibb, és egyben a leggonoszabb mindközül, az antarktiszi jégtömből kelti életre a főszereplőnk, Vera Farmiga. Mivel jóval nagyobb Godzillánál, és tud repülni is, gravitációs torzulásokat, földrengéseket, szökőárakat okoz, amerre jár, vagy repül.

Amíg Godzilla kissé túllépi a 100 métert (pontosan 108,2 méter magas), addig Ghidorah már több mint 158 méterrel büszkélkedhet. Rodan a Mexikói vulkáni magmában töltött hibernáció alakította kinézetét, és hatalmas szárnyaival hangobbanásakat tud okozni. Végezetül ott van még Mothra, a hatalmas lepke, akit a szörnyek királynőjeként emleget a szörnyverzum, és Kínából indul útjára, először mint lárva, aztán szépen kifejlődve mint gyönyörű pillangó.

Szóval nagyon nem fogok belemenni a Godzilla 2 történetébe, mert felesleges leírnom azokat az ok-okozati fejleményeket, melyek a filmben előfordulnak, annyira banálisak. Szerintem bőven elég, ha annyit írok, hogy e 3 szörny kiszabadulása után elkezdődik az, amire az egyszerű jegyvásárló kíváncsi, és tulajdonképpen mindent másodlagosnak érzünk.

Aki többre vágyik, mint amit leírtam az előző sorokban, be se üljön a filmre.

Annyi bizonyos, hogy a Warner Bros, más stúdiókkal ellentétben, a szörnyuniverzum építkezését nem kapkodja el. Az út, melyet építenek jól érzékelhető. Az előző Godzilla rész után három évvel később hozták ki a Kong-koponya szigetet, melynek a végén – Marveles mintára – összekapcsolták a történetet a Godzilla világával, a Monarch kormányszervezet bevonásával. A mostani Godzilla folytatás után már nagyobb sebességre kapcsoltak, talán bízva a sikerben, és már leforgatták a jövőre a mozikba érkező Godzilla vs Kongot.

Az önbizalommal néha hadilábon állok, de most megmerem kockáztatni, hogy egy átbulizott péntek éjjel után másnap reggel macskajajtól bénulva különbet rittyentek egy A/4-es papírra, mint a forgatókönyvíró Max Borenstein. A Godzilla: A szörnyek királya kezdeti fázisának előkészületekor a dollártól dagadt hollywoodi nagykutyák elfelejtették megnézni a kész anyagot?

Nehéz magamnak megmagyarázni, mi kötötte le a figyelmem több mint két órán keresztül, mert a tartalmilag összetett jelenetek, a karakterek hiánya és a logikai bukfencek miatt teljesen szétesett idegállapotba kerültem.

Valahogy végig nagy erőkkel küzdöttem magam a moziszékbe, pont úgy mint a főszereplő óriásgyíkunk a maga titánjaival. A végére azért kissé örültem, hogy mindketten sikeresen abszolváltuk feladatunkat, és túléltük ezt az agyzsibbasztó kalandot. A Legendary Entertainment mostani darabja lett a legkiszámíthatóbb és legegyszerűbben megvalósított alkotás. A 16-os karikát a poszteren annyira felesleges volt megjeleníteni, hisz az egész műben semmi olyan nincs, amit a jóval alatta élő kíváncsi korosztály eddig ne látott volna. Egy félresikerült orrfújásnál is durvább dolgokkal találkozunk, mint a Godzilla: A szörnyek királya című filmben.

Viszont ha valaki 3D-ben nézné meg a hatás növelése érdekében, ki kell ábrándítsam: felesleges pénzkidobás, inkább vegyen egy számmal nagyobb popcorn-menüt, szüksége lesz rá, hogy kibírja a film végéig. Továbbmegyek: röhej, hogy az egész filmben Boston lakosságának (700.000 fő, csak mondom…) evakuálására egy baseball pályán kerül sor, és erre a jelenetre kb. 100 embert ha szerződtettek, akik a szükségállapot idején kicsit rohangálva-kiabálva szállnak fel három mentőhelikopterre kistáskával a kezükben 🙂 Aztán a környezetvédelem fontossága is helyet kap egy percben, hisz bizonyos, hogy a kétórás csihipuhi-haddelhadd kellős közepén mindenki elgondolkodik bolygónk védelmének fontosságán!

Az feltűnt valakinek, hogy folyamatosan, mindig sötétkékes-szürkés jelenetekbe csöppenünk, alkonyadtól-pirkadatig tartottak a jelenetek, szinte nem volt nappali forgatási helyszín, vagy olyan pillanat, amikor ne esett volna az eső?

A direktor, Dougherty kissé felülértékelte önmagát, amikor munkáját az Alienshez hasonlította. Nyilatkozatában kitért arra, hogy a mostani Godzilla az előző felvezető részhez képest sokkal pörgősebb és akciódúsabb lesz, olyan érzetünk lesz, mintha a Bolygó neve: Halált néznénk. Aha… rendezőnk csak azt felejtette el, hogy a filmjében teljesen feleslegesen vannak jelen a szereplők, hisz mindenki Godzilla sorsával lesz elfoglalva, a forgatókönyv olyan könnyen felejthetőre sikeredett, mint a délutáni kereszthuzat, és annyi meglepetés van benne, mintha azt mondanám, az idei évben is Hamilton nyeri a Forma-1-et. Minden porcikája már ismerős elemekből lett összerakva.

Azonban, ha a Warner Bros szándéka az volt, hogy e filmmel erősítse meg a szörnyuniverzum alapjait akkor gondban lesznek: látványtechnikusokon kívül forgatókönyvírókat is kell alkalmazni egy filmben. Így, ezzel a munkával, amit Michael Dougherty rendező letett az asztalra, könnyen lehet, hogy összeomlik a szörnyuniverzum, hisz oly gyenge lábakon áll az alap, amire nehezen lehet építkezni. Csak új gárda, értékelhető karakterek, és új ötletek ránthatják ki a gödörből ezt a projektet, nem pedig a töménytelen, de profi CGI.

Ha szeretnél még több képet, előzeteseket megnézni a filmről látogass el az sfilm oldalára: Godzilla: A szörnyek királya

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

30 híres kulisszafotó a filmvilágból, amit még sosem láttál