Alita: A harc angyala – Kritika

“Nem zavar hogy nem vagy ember, mert Te vagy a legemberibb ember!“ A producer-rendező duó (Robert Rodrígez – James Cameron) tökéletesen kihasználja a mozi nyújtotta lehetőségeket. Gondoskodik arról a két vizuális effekt-varázsló, hogy érzékszerveink ne puhuljanak el a kétórás játékidő alatt. Az IMAX 3D-t erre a filmre találták ki. Kritika: Bruce

Hosszú volt az út míg az Alita: A Harc Angyala a mozikba került. Az azonos címmel futó cyberpunk képregény az 1990-es években jelent meg Gunnm címen, melyet Yukito Kishiro manga sorozatán alapul. Még a Titanic környékén figyelt fel Cameron a képregényre, pontosabban az ebből készült rövidfilmre, amit Guillermo del Toro mutatott meg neki, és mivel nagy rajongója lett, elhatározta, egyszer ebből filmet fog készíteni. Ezután évek teltek el, és a két nagysikerű film (Titanic – Avatar) elkészítésének munkálatai teljesen lefoglalták a mestert, aztán pedig jöttek az Avatar folytatások…

Nem fordított hátat a projektnek, csak tudta, ezekben az időkben az Alita másodrangú lesz számára. A 2000-es években arra az elhatározásra jutott, hogy a 600 oldalnyi anyagból, amit Ő és forgatókönyvíró barátja, Laeta Kalogridis hozott össze, át kell adnia a lehetőséget egy olyan rendezőnek, kinek munkája közel áll ehhez a műfajhoz. Így jutottunk el a film rendezőjéhez, Robert Rodrígezhez. Rodrígez – és az Ő látásmódja – alkalmas volt arra, hogy egy izgalmas forgatókönyvet hozzon ki ebből úgy, hogy az alkotás egy működőképes, komplex filmmé váljon. Fontos volt továbbá, hogy megmaradjon az eredeti képregény jellegének világa.

Az év 2563. Alita egy női kiborg, aki emberi aggyal és tudattal, de gépszerű testtel rendelkezik. Több száz éve élettelen testét a Vasváros szemétlerakójában – egy apokaliptikus háború maradványaként – helyeztek el Zalem lakói, akik az elit lakosságot képviselik, mely a már említett város felett lebeg. Zalem a bűnözök, dolgos munkások és fejvadászok számára szinte elérhetetlen életforma, egy beteljesületlen álom jelképe. Dr. Dyson Ido (Christoph Waltz) szakterülete épp a kiborg javítás, és egy csoda folytán belebotlik egy letünt kor gépezetébe, akit elhunyt lánya után Alitának nevez el. Tehetsége tehát jól jön, mert ripsz-ropsz összerántja a kiborgot, aki eleinte amnéziától szenved, és napról-napra ismeri meg a körülötte élőket, és vele a külvilágot.

A világ, ami körbeveszi, csodás és gazdag színekkel, de sok veszéllyel is jár. Idővel Alita ráeszmél arra a tényre, hogy Ő egy 300 éve megalkotott tökéletes harci gépezet. A történet előrehaladtával láthatjuk, hogy ezzel együtt egy szeretetre éhes kislány lelke is felszínre kerül Alitában, és ez a párosítás olyan egységet képez, amely ezt a mocskos és durva világot képes átalakítani. Alita megformálója Rosa Salazar, kinek olyan érzelmi töltet jelentkezik az arcán (a hatalmas szemek erre pláne ráerősítenek a CGI segítségével) –, hogy sokszor elcsábulunk a látottaktól.

Elgyengül a fiú is (Keean Johnson), Hugó, rögtön abban a pillanatban amikor összetalálkozik Alitával, megmutatva neki a Motorball nevű játékot, minek megnyerése jegyet érhet Zalembe. Ahogy lenni szokott, az Ő barátságuk szerelemmé fajul, merthogy a romantika sem maradhat el egy ilyen meséből. Ido ex felesége Chiren – a 2500-as évek divatját bemutató Jennifer Connelly – összeesküszik a gonosz Vectorral (Mahersala Ali), aki ezt a Motorball nevű játékot írányítja, kontrolállja. Főszereplőink célja pedig nem más, mint hogy ezt a rendkívül erős mezőnnyel sújtott motoros játékot a film végén megnyerjék, és ezzel egy másik életet éljenek. Kellemes szappanopera bontakozik ki, a cselekmény kiszámítható mivolta, és az egyszerű könnyen megemészthető jelenetek miatt.

A lenyűgözően bonyolult látványorgia mellé kispórolták, amit hiányoltam. Szükségesnek éreztem volna egy kis bonyolultságot, csavart, illetve egy csöppnyi humort is, ami teljessé tette volna a filmet!

A háttérkaraktereknek feleslegesen adtak olyan kinézetet, ami a kemény vonalat képviselte. Úgy néztek ki mellékszereplőink, mintha 83-ból jöttek volna elő egy harmadvonalbeli keletnémet metálbanda tagjaként. A piercingük, a tetkójuk, a szakadt bőrdzseki, és az indiánstílusú hajukkal, ez a fajta cyberpunk futurizmus már 20 éve is elég fáradt volt, nem hogy most, 2019-ben.

Rodrígez rendezői kézjegye most mellékes volt – ezt talán érezhette Ő is, hogy nem kell erőteljesen belenyúlnia a látványba – hisz védjegyei, vagy ismert stílusa nem biztos, hogy előrevinné a látványt. Érdekességként megemlíteném, hogy Ali karakterében érezhető volt a Mátrix-filmek ismert főszereplőjének, Morpheusnak gyenge utánzata, ami nekem néha nevetségessé tette a játékot. Rendkívüli viszont Rosa Salazar Alita megformálása.

Olyan érzelmes és kedves személyiséggel ruházták fel, aminek köszönhetően a sci-fit igazán élvezhetővé varázsolta.

Az efféle párhuzam az egész alkotást megfűszerezi. A főhős egyszerre angyal és kegyetlenné váló harcos amazon. A film elkészítésének technikája élőszereplős és az animációs keveredések tárháza. Valamint nem hiszem, hogy James Cameron és Robert Rodrígez oly hasonló gondolatokkal feküdtek volna neki a projektnek.

Stílusról: pár szó. Összegyúrva a Robotzsarut a Páncélba Zárt Szellemmel, majd belerakunk egy kis Rollerballt a Szárnyas Fejvadász féle hangulattal nem hiszem, hogy nyerő ötlet, hisz hiányzik az eredetiség, amire az elkövetkező pár évben alapozni lehet . Nem tartom valószínűnek a dollárok örömteli csillingelő hangjának eljövetelét a mozipénztárak kasszáinál, ha ezen a tényen nem változtatnak. A nézők nem buták. A megoldatlan cselekmény előrejelzi, hogy franchise-ben gondolkodtak az alkotók ami váratlan, és nem biztos hogy okos húzás.

A 170-200 millió dolláros költségvetés még így is nagy bátorságra vall, hisz ez még Hollywoodban sem csekély összeg, ha filmkészítésről beszélünk. Azért gondolom ezt, mert Rodrigez és Cameron története nem oly eredeti, valamint olyan erős kereskedelmi potenciál sincs benne hogy ebből a meséből hosszabb távon nyereséges üzletet lehessen csinálni. Remélem megvétózza állításomat a jövő, és olyan folytatást rittyentenek nekünk Cameronék, hogy úgy kell majd magunkat összevakarni a pozitív èlmènyorgiàtól a végefőcím után!

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

A 15 legjobb posztapokaliptikus film, amit látnod kell